Jövőre is indul a messinai Cápa a Giro d'Italia körversenyen

A kétszeres győztes Vincenzo Nibalinak ez lesz a következő idényben az első fontos megmérettetése.


Vincenzo Nibali és Romain Bardet is tervezi, hogy rajthoz áll jövő májusban a Giro d'Italia országúti kerékpáros körversenyen, amelynek első három szakaszát Magyarországon rendezik.

A viadalt életre hívó La Gazzetta dello Sport szerint az olasz körverseny lesz az első fontos állomás a következő idényben a messinai Cápa becenévre hallgató bringásnak, aki 2013-ban és 2016-ban győzött, idén pedig másodikként zárt a Girón. Új együttese, a Trek-Segafredo csapatvezetője, Luca Guercilena hangsúlyozta: a 35. születésnapját csütörtökön ünneplő Nibali további fontos versenyei a tokiói olimpia, majd az azt követő svájci világbajnokság lesznek, így ezúttal nem fektet hangsúlyt a Tour de France-ra.

Ugyancsak a Giro-indulást tervezi a La Gazzetta szerint Romain Bardet, aki 2016-ban második, egy évvel később harmadik helyen zárta a Tourt.
"Itt az ideje, hogy valami mást is kipróbáljak" - fogalmazott a 29 esztendős világbajnoki ezüstérmes francia versenyző, aki a Tour mellett eddig mindössze egy Vuelta a Espanán szerepelt pályafutása során.

A háromszoros vb-győztes szlovák Peter Sagan már októberben az útvonal bemutatásán jelezte: debütál a Girón, amelyen a címvédés reményében várhatóan rajthoz áll az ecuadori Richard Carapaz is.

A jövő évi olasz körverseny első három szakaszát május 9. és 11. között Magyarországon rendezik, mielőtt Olaszországban folytatja útját a 103. Giro mezőnye. Az első etap egy 8,6 kilométeres budapesti időfutam lesz, majd Budapest-Győr és Székesfehérvár-Nagykanizsa szakaszokra kerül sor. Magyarországot korábban még egyik nagy háromhetes verseny sem érintette. A Giro 1909 óta íródó történetében eddig 13 alkalommal rajtolt a viadal Olaszországon kívül, legutóbb tavaly, amikor Izraelben volt a Grande Partenza. 

Borítókép:  Tim de Waele/Getty Images

Videók