TOP10-ben a magyar kerékpáros

Vas Kata Blanka 7. helyen ért célba az U19-es lányok futamában az országúti világbajnokságon.


Az országúti világbajnokság pénteki napján két olyan futamot is rendeztek, melyek hazánk szempontjából kiemelten fontos volt. Délelőtt az U19-es lányok futamában Vas Kata Blanka országúton is top10-es eredményt ért el, 7. helyen végzett a hajrán, délután az U23-as férfiak versenyén pedig eddig még nem látott mennyiségű magyar versenyző állt rajthoz, szám szerint öten képviselték Magyarországot.

7 magyarnak szurkolhattunk az országúti világbajnokság napján, délelőtt az U19-es lányoknál Vas Kata Blanka és Jordán Dorka, délután az U23-as férfiaknál Valter Attila, Peák Barnabás, Karl Ádám, Dina Dániel és Fetter Erik képviselte hazánkat. Délelőtt a lányok versenyét viszonylag száraz körülmények között rendezték, de a 92 km-es távon rengeteg bukás történt. Hazánk lányait is rendszeresen mutatták, de szerencsére nem kerültek be a bukásokba, Jordán Dorka végig a mezőny végén haladt, így ő rendszeresen megállt amikor összedőlt a mezőny, Vas Kata Blanka pedig egy defekt miatt szerepelt a képernyőn, no meg azért, mert végig az élboly elejében kerékpározott. A tempó sokáig nem volt óriási, viszont egyik szökés sem tudott nagyon eltávolodni, mert egyből elindultak utánuk. Ahogy fogytak a kilométerek a sebesség is nőtt és a mezőny fogyott.


A női U19-es mezőny befutója.

Videó: Facebook.com/UCI

A cél előtt 25 km-rel egy chilei és egy francia lány tudott ellépni, ők elég sokáig bírták, de ahogy a mezőnyben megindultak a támadásuk azonnal elfogyott az előnyük. Végül 2 km-rel a cél előtt egy kanyar után az amerikai Megan Jastrab és az orosz időfutam világbajnok Aigul Gareeva indult meg és távolodott el a többiektől. Úgy tűnt, hogy hazaérnek, de az amerikai nem akart vezetni, így taktikázás lett a verseny vége.

Az amerikai jókor indított és még be tudott érni a mezőny előtt, de az orosznak csak a 4. hely jutott. A 2. helyet a belga Julie De Wilde szerezte meg, 3.-ként pedig a holland Lieke Nooijen haladt át a célvonalon. A hajrában ott volt a végig jól helyezkedő Vas Kata Blanka is, aki a 7. helyet szerezte meg.

Jordán Dorka sajnos a sok bukás miatt hátul ragadt és leszakadt a főmezőnyről, viszont egy jó bolyt fogott ki, mellyel értékelhetően tudta teljesíteni a versenyt, a 77. hely ért célba 6:14 hátránnyal.

Eredmény, női U19:

1. Jastrab Megan
2. de Wilde Julie
3. Nooijen Lieke
4. Gareeva Aigul
5. Bäckstedt Elynor
6. Rüegg Noemi
7. Vas Kata Blanka
8. Curinier Lea
9. Mathisen Silje
10. Vallieres Magdeleine

Az U23-as férfiak nem úszták meg eső nélkül, így nekik közel 4 órányi nedves ruhákban való bringázás jutott. Az ő versenyüket is sok-sok esés jellemezte akárcsak a lányokét, sokak álma foszlott szerte egy-egy bukásban. A nagyobb csoport tudott ellépni a mezőnytől, de érezhető volt, hogy ez csak a szokásos etetés, hogy más országoknak kelljen vezetni. A vége előtt kb 40 km-rel egy meredek emelkedő után a lejtőn az oldalszélben széleztek le a norvégok és a dánok, melynek következtében elment egy győztes csoport, és az addig az élmezőnyben bringázó és a mezőnyt többször támadó Valter Attila és Peák Barnabás is hátul ragadt (a többi magyar már hamarabb leszakadt). Óriási üldözés ment, és már majdnem felértek az élre, de utána ismét megindultak elöl és végül nem sikerülni összezárni a két mezőnyt. A körpályára beérve kezdődött az igazi verseny, többen próbáltak megszökni és végül egy 6 fős csoportnak sikerült, de nem mindenki akart összedolgozni így az előnyük nem nőtt óriásira. Később már csak négyen voltak az élen, de egy három fős csoport üldözte őket, akik az utolsó kilométerre érve utolérték a szökést.

A hét fős sprintbefutón óriási taktikázás ment, ahol a holland Nils Eekhoff volt a legerősebb, a második helyen Samuele Battistella haladt a célvonalon, a harmadik helyet Stefan Bissegger szerezte meg volna, de az első helyen célba érő hollandot a zsűri kizárta, mert a bukásból felzárkózás közben húzatta magát a csapatautóval. Így Battistella lett a világbajnok, Bissegger a második, a harmadik helyre pedig a britt Thomas Pidcock lépett elő.

A magyarok közül Valter Attila a 31., Peák Barnabás a 35., Karl Ádám a 74., Dina Dániel a 98. helyen ért célba, Fetter Erik nem tudta értékelhetően befejezni a versenyt.

Eredmény, férfi U23:

1. Battistella Samuele
2. Bissegger Stefan
3. Pidcock Thomas
4. Higuita Sergio
5. Kron Andreas
6. Foss Tobias
7. Eenkhoorn Pascal
8. Bjerg Mikkel
9. Burgaudeau Mathieu
10. Sleen Torjus

 

Forrás: bikemag.hu/Márkus János

Borítókép: bikemag.hu

Videók