Cavagna nyert, Roglic megőrizte első helyét összetettben

A szlovén Primoz Roglic továbbra is az élen a Vueltán.


Remi Cavagna nyerte pénteken a Vuelta a Espana országúti kerékpáros körverseny 19. szakaszát, amelyen Primoz Roglic megőrizte első helyét az összetettben.

Az Ávila és Toledo közötti 165,2 kilométeres etap azonban nem volt egyszerű a szlovén éllovas számára, ugyanis - a negyedik Miguel Angel Lopezzel együtt - belekeveredett egy bukásba, a Movistar csapata pedig erős iramot diktálva azonnal a főmezőny élére állt. A második Alejandro Valverdét és a harmadik Nairo Quintanát soraiban tudó spanyol istálló akkor vett vissza a tempóból, amikor a szervezők engedélyezték a leszakadt versenyzőknek, így Roglicnak és Lopeznek is, hogy használhatják a karavánt kísérő autókonvoj szélárnyékát, ami normál esetben tilos.
Jose Luis Arrieta, a Movistar sportigazgatója élésen kritizálta a nemzetközi szövetséget (UCI), hogy az ilyen döntéssel jelentősen befolyásolja, ki nyerje meg a viadalt. Hozzátette, korábban az ő versenyzői is voltak kárvallottjai egy bukásnak, akkor nem engedélyezték az autók szélárnyékának kihasználását a felzárkózáshoz.
A Movistart eközben számos szakértő és versenyző bírálta, mivel a kerékpársport íratlan szabálya, hogy ha az éllovas szenved balesetet, vagy technikai probléma miatt szakad le, akkor őt bevárja a mezőny. Erre Arrieta úgy reagált, a csapat alapból azt tervezte, hogy támadni fog, ezért versenyzői ezért is helyezkedtek a mezőny elején.
A szakaszgyőzelmet sikeres szökés után szerezte meg a francia Cavagna, aki öt másodpercet őrzött meg előnyéből a célig. A befutó egy kisebb emelkedőn volt Toledóban, amelyen a világbajnok Valverde három másodpercet faragott hátrányából, így az 2:47 percre csökkent Rogliccsal szemben.


Primoz Roglic továbbra is vezető helyét az összetettben.
Photo by Justin Setterfield/Getty Images

Eredmények:

1. Remi Cavagna (francia, Deceuninck - Quick-Step) 3:43:34 óra
2. Sam Bennett (ír, BORA-hansgrohe) 5 mp hátrány
3. Zdenek Stybar (cseh, Deceuninck - Quick-Step) azonos idővel

Az összetett élcsoportja:

1. Primoz Roglic (szlovén, Jumbo-Visma) 75:00:36 óra
2. Alejandro Valverde (spanyol, Movistar) 2:47 perc hátrány
3. Nairo Quintana (kolumbiai, Movistar) 3:31 p h.
4. Miguel Angel Lopez (kolumbiai, Asztana) 4:17 p h.
5. Tadej Pogacar (szlovén, UAE Emirates) 4:49 p h.

Szombaton az Arenas de San Pedro és Plataforma de Gredos közötti 190,4 kilométer és hegyi befutó vár a mezőnyre, amely összesen 3272,2 kilométert tesz meg a vasárnapi, madridi befutóig.
 

Photo by Justin Setterfield/Getty Images

Videók