Bundázás miatt kerülhet börtönbe az olimpiai bajnok kerékpáros

Az olimpiai bajnok kazah Alexandr Vinokurov aki érintett az ügyben.


A 2010-es Liege-Baston-Liege kerékpárverseny végeredményének befolyásolása miatt akár hathónapos börtönbüntetést is kaphat az olimpiai bajnok kazah Alekszandr Vinokurov, valamint az ötkarikás bronzérmes orosz Alekszandr Kolobnyev.

A két korábbi versenyzőt azzal vádolják, hogy Vinokurov 150 ezer eurót fizetett Kolobnyevnek azért: engedje át neki a győzelmet a belgiumi viadalon, amely egyike az öt Monumentumnak, az öt legnagyobb presztízzsel rendelkező egynapos versenynek.
Liege városi bíróságának keddi bejelentése szerint október 8-án hoznak ítéletet az ügyben. Az ügyészség indítványa alapján Vinokurov 100 ezer, míg Kolobnyev 50 ezer eurós pénzbírságra is számíthat. Az eljárás idejére az ügyészség 150 ezer eurót zárolt Kolobnyev számlájáról, aki a 2008-as pekingi játékokon végzett harmadikként, emellett két világbajnokságról is ezüstéremmel térhetett haza.


Vinokurov komoly bajban. Akár börtönbe is kerülhet.

Photo by Tim de Waele/Getty Images)

Vinokurov 2006-ban a Vuelta a Espanán győzött, 2003 és 2010 között négy szakaszt nyert a Tour de France-on. Vérdopping miatt 2007-ben kétéves eltiltást kapott, ezt követően viszont a dobogó legfelső fokára állhatott a 2012-es londoni olimpia országúti mezőnyversenyét követően. Jelenleg sportigazgatóként dolgozik az Asztanánál, amelyben pályafutása jelentős részében versenyzett. Emellett Ironman viadalokon szerepel, a múlt hétvégén a 45-49 éves korosztályban világbajnok lett az úgynevezett fél Ironmanen Nizzában.

Videók