Teunsé az első hegyi szakasz

Ciccone átvette a sárga trikót.


A belga Dylan Teuns nyerte a Tour de France országúti kerékpáros körverseny hatodik szakaszát csütörtökön, míg az olasz Giulio Ciccone átvette a vezetést összetettben.
 
A Mulhouse-ból indult 160,5 kilométeres távnak szemerkélő esőben vágott neki a 175 kerékpáros, akikre egy gyorsasági részhajrá, valamint hét kategorizált hegy - két-két harmadik és második, illetve három első kategóriás emelkedő, köztük a hegyi befutó a La Planche des Belles Filles-en - megmászása várt.
 
Az etap elején 14 fős szökevénycsoport alakult ki, benne a pöttyös trikós belga Tim Wellensszel, aki a hegyi pontversenyhez gyűjtögette a pontokat, a boly pedig nyolc perc feletti előnyt dolgozott ki.
 
Az utolsó két hegyre szétszakadt a csoport, az élen négyen tekertek, a mezőnyt pedig - amelyben ott voltak az összetett esélyesei - a Movistar vezette. A záró emelkedő, a hét kilométer hosszú La Planche des Belles Filles 8,7 százalékos meredekséggel - és Thibaut Pinot-t bíztató feliratok sokaságával - várta a versenyzőket, akik az utolsó kilométeren 24 százalékos, murvás úton tekertek. 
 
Az utolsó hegyen ketten maradtak az élen, Dylan Teuns és a Giro d'Italia hegyi pontversenyének győztese, Giulio Ciccone. A szakaszt végül a Bahrain-Merida belga versenyzője nyerte, míg a Trek-Segafredo olasz kerekese - a jóváírásoknak is köszönhetően - átvette a sárga trikót a francia Julian Alaphilippe-től.
 
Az esélyesek csoportja is megnyúlt a cél előtt, és külön időkkel érkeztek a hegytetőre a versenyzők, de jelentős hátrányt senki nem kapott a favoritok közül.
 
Eredmények:
6. szakasz, Mulhouse-La Planche des Belles Filles, 160,5 km, hegyi befutó:
1. Dylan Teuns (belga, Bahrain-Merida) 4:29:03 óra
2. Giulio Ciccone (olasz, Trek-Segafredo) 11 másodperc hátrány
3. Xandro Meurisse (belga, Wanty) 1:05 perc hátrány
4. Geraint Thomas (brit, Ineos) 1:44 p h.
5. Thibaut Pinot (francia, Groupama-FDJ) 1:46 p h.
6. Julian Alaphilippe (francia, Deceuninck - Quick-Step) azonos idővel
 
Az összetett élcsoportja:
1. Ciccone 23:14:55 óra
2. Alaphilippe 6 mp h.
3. Teuns 32 mp h.
 
Pénteken a Belfort és Chalon-sur-Saone közötti 230 kilométer megtétele vár a mezőnyre, amely összesen 3460 kilométert teljesít a július 28-i párizsi befutóig.
 
Fotó: Justin Setterfield/Getty Images

Videók