Sorozatban hetedszer nyert a magyar női kajakpáros

Az éremtáblázatot toronymagasan Magyarország nyerte Pitesti maratoni kajak-kenu vb-n.


Sorozatban hetedszer nyerte meg a magyar női kajakpáros a maratoni kajak-kenu világbajnokságot, az idei viadal zárónapján Kőhalmi Emese, Rendessy Eszter bizonyult a legjobbnak a romániai Pitesti-ben.

A magyar szövetség honlapja szerint a vb-re címvédőként érkezett Csay Renáta, Czéllai-Vörös Zsófia egység negyedikként futott be. Kiemelték: Kőhalmi és Rendessy párosa két éve Pitesti-ben az utánpótlás gyorsasági vb-n, ugyanezen a pályán K-2 500 méteren lett aranyérmes, majd 2019-ben maratoni vb-címet is nyert az ifjúsági korosztályban.

A hússzoros világbajnok Csay Renáta - minden idők legeredményesebb maratonversenyzője - 21 év után először nem szerzett párosban érmet a vb-n.
Fia, Kolozsvári Brúnó viszont győzni tudott ifjúsági K-2-ben Sellyei Csanáddal, utóbbi arany-, előbbi pedig ezüstérmet szerzett szombaton az ifjúsági K-1-es mezőnyben.

A felnőtt férfi kajakpárosok között a Boros Adrián, Erdélyi Tamás egység lett ezüstérmes, míg a Kövér Márton, Horváth Márton páros harmadik helyezést szerzett C-2-ben.

Az éremtáblázaton Magyarországon 11 arany-, 10 ezüst- és 2 bronzéremmel ismét toronymagasan győzött, megelőzve Dániát (3, 2, 1) és Ukrajnát (2, -, 2). A vb-n tizenhat nemzet versenyzői szereztek érmet, közülük nyolcan aranyat is.

Borítókép: Facebook.com/ MKKSZ 

Videók