Nincs könnyű helyzetben Hüttner Csaba

A kajak-kenusok szövetségi kapitánya két hét múlva hirdeti ki az olimpiára induló végleges keretet.


Hüttner Csaba felnőtt szövetségi kapitány a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnökségének június 21-i ülését követően hirdeti ki a tokiói olimpiára utazó keretet, amelynek nyolcvan százaléka már összeállt.

A szakember a szövetség honlapján közölte, a végleges olimpiai keretet illetően csupán néhány kérdőjel maradt benne, főként a férfi kajakosok esetében kell még gondolkodnia, ahol három számban a nyolc beülő helyre hat főt kell kiválasztania.

"Jósnak kellene lennem ahhoz, hogy a lehető legjobb döntést hozzam, de ez a dolgom" - nyilatkozta Hüttner, aki szerint a hat női versenyző kijelölése az átfedések miatt lényegesen egyszerűbb lesz.



A múlt heti, poznani Európa-bajnokság kapcsán - amelyen a magyar gyorsasági versenyzők kilenc arany-, hét ezüst- és két bronzéremmel a legeredményesebb nemzetként zártak - kiemelte, hogy az olimpiai számok után négy alkalommal csendült fel a magyar himnusz. Hozzátette, ez bizonyítja a magyar csapat erejét, ugyanakkor óva int mindenkit attól, hogy Tokióra vonatkozóan is hasonlóak legyenek az elvárások a versenyzők felé.

"Sok olyan szám van, ahol jó esélyeink lehetnek az olimpián. Mindazonáltal nem szabad elfejteni, hogy Tokióban ennél is erősebb lesz a mezőny. A nőknél az új-zélandiakkal, a férfiaknál pedig az ausztrálokkal sem találkoztunk még idén. Nem gondolhatjuk, hogy az olimpián is ez a realitás, de összességében majdnem teljesen elégedett vagyok" - utalt a kapitány a férfi kajaknégyesre, amely Poznanban nem jutott döntőbe 500 méteren.

A válogatási elvek értelmében így egy új egységet kell összeállítania az olimpiára, ami komoly fejtörést okoz majd neki.



"A négyes Kuli István sérülése miatt nem tudta bizonyítani, hogy milyen állapotban van. Ez az egység sok olyan kritikát kapott az utóbbi időben, amit nem érdemelt meg. Elég, ha csak azt vesszük, hogy a hat megszerezhető kvótából, négyet majdnem pontosan ez a csapat szerzett. Van egy válogatási alapelv, ami az Eb-vel lezárult. Sajnos nem tudták megmutatni, mire képesek, de a sport már csak ilyen" - nyilatkozta a kapitány.



Hangsúlyozta: Tótka Sándor helye megkérdőjelezhetetlen - az UTE kajakosa Poznanban 200 méter egyesben legyőzte Liam Heath-et, és Európa-bajnok lett -, és ezzel alighanem az olimpián is bejelentkezett az éremre.

Hüttner kifejtette, az 1000 méteren és 500-on is aranyérmes Kopasz Bálintról az utóbbi időben sokan úgy gondolták, hogy veszélyben lehet a tokiói szereplése, az ő fejében azonban ez meg sem fordult, és a klasszis kajakos - akit Varga Ádám legyőzött a válogatón - versenyről versenyre jobb teljesítményt nyújt.



A női négyes Lucz Dóra, Kárász Anna, Csipes Tamara, Bodonyi Dóra összeállításban nyert Poznanban, de Hüttner szerint az ötszörös olimpiai aranyérmes Kozák Danutának is helye lesz a tokiói hajóban.

"Ez az a szám, amiben az egyik legnagyobb esélyünk van az éremszerzésre. Mérlegelni kell, hogy a triplázás kivitelezhető-e, mert erre két versenyzőnek is megvan az esélye" - utalt Kozákra és Csipesre.

Hozzátette: azt szeretnék, ha Lucz csak 200 egyesben indulna, hiszen így kizárólag arra kellene összpontosítania és éremesélyesként állna rajthoz, míg ellenfeleinek valószínűleg megoszlik majd a figyelme.

A nőknél Bodonyi három számban is a dobogó tetejére állhatott, ezzel ő lett a legeredményesebb magyar sportoló Poznanban. A szolnoki kajakos az egyes 5000 és négyes 500 mellett, párosban Kozákkal is meggyőzően versenyzett. Hüttner szerint a páros tagjai között egyre jobb az összhang.



"Ez egy folyamatosan alakuló páros, a válogatón még nem találták annyira a ritmust, hiszen az csupán a harmadik összeülésük volt. Az Eb-n már sokkal magabiztosabban és dinamikusabban eveztek. Van potenciál ebben a párosban, sokat fejlődhetnek még az olimpiáig hátralévő hetekben" - nyilatkozta.

Képek: kajakkenusport.hu

Videók