Magyarország lett a legeredményesebb nemzet a SUP-vb-n

A szakágvezető szerint a sportág folyamatosan fejlődik hazánkban.


Elindult egy folyamat a magyar SUP-szakágban, az előző világbajnoksághoz képest egyértelmű az előrelépés ifjabb Foltán László szerint. A SUP-szakágvezető nemcsak a magyar versenyzők teljesítményét értékelte, hanem arról is beszélt, hogy a nemzetközi mezőny mennyire elégedetten nyilatkozott a balatonfüredi világbajnokságról.

“A Hasulyó-testévrek továbbra is ott vannak a világ elitben, a felnőtt hosszútávon elért harmadik és negyedik helyezésük ezt egyértelműen bebizonyította" - kezdte értékelését Foltán László.

"Még úgy is jó teljesítményt nyújtottak, hogy a legerősebb számuk, vagyis a technikai döntők előtt családi okok miatt el kellett utazniuk, amit nagyon sajnálok.”

A szakágvezető elégedett volt a magyar válogatott többi tagjával, az ifikkel és a felnőtt versenyzőkkel is.

“A legfontosabb, hogy elindult egy folyamat, előrébb léptünk a legutóbbi, két évvel ezelőtti vébéhez képest. Külön öröm, hogy megjelentek az ifjúsági versenyzők is, akik itt a legnagyobbaktól kaphattak tippeket és inspirációt. A nemzetközi SUP-közösségre egyébként is jellemző, hogy baráti a légkör, szívesen segítenek egymásnak, a mi fiataljaink is többek között Connor Baxstertől tanulhattak.”



A szakember abban is bízik, hogy a maraton válogatott tagjai is egyre sikeresebbek lesznek a deszkával, mert felkészülésükbe jól beépíthetőek a SUP-edzések.

“A nemsokára maraton világbajnokságra induló válogatott versenyzők, Kövér Márton, Boros Adrián és Czéllai-Vörös Zsófia is plusz energiákat kapott itt az elmúlt hétvégén a szakághoz. Ráadásul a SUPshoptól kapott prémium minőségű Starboard deszkákat egészen a jövő év végéig megkapták, úgyhogy lesz mivel készülniük. Mind a hárman kiváló versenyzők, szerintem még rengeteg potenciál van bennük is."



A magyar csapat eredményességét bizonyítja, hogy nemcsak egyéniben szerzett érmeket, hanem a csapatversenyben több számban is dobogóra állhattak a mieink. Az egész eseményen Magyarország szerezte a legtöbb pontot, így a szakágvezető átvehette a legeredményesebb nemzetnek járó díjat.

Csapatban elért magyar dobogós helyezések:

1. helyezés: férfi hosszútávú csapat (Hasulyó Daniel, Hasulyó Bruno, Kövér Márton)
2. helyezés: női hosszútávú csapat (Horváth Noémi, Czéllai-Vörös Zsófia, Kovács Sára), technikai férfi csapat (Hasulyó, Hasulyó, Kövér)
3. helyezés: női technikai csapat (Horváth, Czéllai-Vörös, Kovács), ifjúsági női technikai csapat (Slekta Réka, Kobli Rebeka, Marek Petra), ifjúsági férfi technikai csapat (Motyovszki Patrik, Csanki Imre, Pesti János)


Ifjabb Foltán László a vasárnap este záruló világbajnoksággal a nemzetközi SUP-közösség is maximálisan elégedett volt.

“A külföldi versenyzőkkel beszélgetve mindenki elégedetten nyilatkozott a balatonfüredi versenyről. Akikkel beszélgettem, azok egytől-egyig jól érezték magukat, kiemelték, hogy mennyire gördülékeny volt a szervezés, profin tudtak készülni a futamokra, mert minden ütemezetten működött."

"A kérdésre, hogy jönnének-e Magyarországra versenyezni, ha jövőre is nagy nemzetközi versenyt szerveznénk, a válasz egyértelmű igen volt. Szerintem ennél a minden szempontból sikeres világbajnokságnál nagyobb reklámot nem kaphatott volna a magyar SUP-sport” - zárta gondolatait a szakágvezető.

Forrás és képek: kajakkenusport.hu

Videók