Lassan kijelenthető, nincs olyan korosztály, ahol kajak-kenuban nem mi uraljuk a mezőnyt

A magyar küldöttség hatvanöt éremmel zárta az ORV-t.


Kevesebb, mint egy héttel az ifjúsági és U23 világbajnokság után, Racice adott otthont az Olimpiai Reménységek Versenyének. A háromnapos regattán az 2004 és 2006 között született korosztályok legjobbjai mérték össze erejüket. A résztvevő 35 ország közül ezúttal is messze a mieink teljesítettek a legjobban; a 72 fős magyar keret 25 arannyal, összesen pedig 65 éremmel zárt. Csak viszonyításképp: az éremtáblázaton utánunk következő Németország hét első helyezést ért el.

"Azt gondolom, hogy nagyon jól szerepelt a társaság. - mondta Makrai Csaba kajak utánpótlás szövetségi kapitány.

"Több olyan versenyszám volt, ahol mindkét egységünk dobogóra állhatott. Senki nem volt kint ekkora csapattal, mégis több versenyzőnknek sok száma volt, így érthető módon elfáradtak."



A szakember hozzátette, a keretben voltak olyanok, akik néhány nappal korábban még Portugáliában a világbajnokságon szerepeltek, mégis elindultak az ORV-n is. Az egyik ilyen Panyik Zsombor volt, aki meg is nyerte a kajak egyes ezer métert U17-ben.

A kajakosoknál még ki kell emelni Kertész Gréta nevét, aki U17-ben négy arany- és egy ezüstéremmel zárt. A legfiatalabbaknál Tölgyesi Flóra két-két első és második helyet szerzett, míg Kollek Bálint U16-ban az egyes ötszáz és ezer méteren diadalmaskodott.


Kenuban a 15 éves Győre Panna egyes kétszáz és ötszáz méter mellett, Varga Nellivel a páros ötszázat is megnyerték, míg kétszázon másodikok lettek. U16-ban Mitropoulos Iliász C-2 1000 méteren Mészáros Milánnal nyert, egyesben ötszázon második lett. Makrai Csaba szerint az elért eredmények jól tükrözik a magyar utánpótlásnevelés hatékonyságát.

"Méltó módon képviselték a magyar színeket, büszke vagyok rájuk. Remek csapat jött össze, gyakorlatilag innen kerül ki a jövő utánpótlás világ-és Európa-bajnoki kerete is. Biztos vagyok benne, hogy a most itt versenyzők közül sokukról fogunk még hallani." - tette hozzá az utánpótlás kajak szövetségi kapitány.

Magyarország az éremtáblázat mellett, a nemzetek közti pontversenyt is hatalmas fölénnyel nyerte meg. 

Forrás és képek: kajakkenusport.hu

Videók