Kopasz Bálint ott folytatta, ahol az olimpián abbahagyta

Balla Virág triplázott a kajak-kenu Ob-n.


Kopasz Bálint a szám olimpiai bajnokaként fölényes győzelmet aratott K-1 1000 méteren a péntektől vasárnapig tartó kajak-kenu országos bajnokság és világbajnoki válogató első versenynapján a szegedi Maty-éren.

A toronymagas favorit 3:26.667 perc alatt teljesítette a távot a délutáni program negyedik döntőjében, és magabiztosan utasította maga mögé a mezőnyt, amelyben a riválisok közül Vajda Bence Ferenc és Béke Kornél nagyot csatázott egymással. Kettejük közül végül előbbi szerezte meg az ezüstérmet.

Kiélezett küzdelemben bizonyult a legjobbnak K-2 1000 m-en a rutinos Noé Bálint, Kulifai Tamás kettős, míg C-1 1000 m-en Adolf Balázs győzelme nem forgott veszélyben.

A nőknél a négyes tagjaként 2019-ben világbajnok Gazsó Alida Dóra nyert K-1 1000 m-en, amely számban június elején a poznani Európa-bajnokságon aranyérmes volt. A győriek tokiói olimpiát is megjárt kenusa, Balla Virág egyesben 500, valamint 1000 m-en sem talált legyőzőre, majd a nap utolsó fináléjában - már összeszokott partnerével, Takács Kincsővel - a hosszabb távon párosban is elsőként ért célba.

Bronzérmes lett a K-4 1000 m-es versenyszámban a győriek egysége, benne a háromszoros olimpiai bajnok, 39 éves Douchev-Janics Natasával, valamint a maratoni szakágban nemzetközi szinten is sikeres Csay Renátával és Czéllai-Vörös Zsófiával. Érdekesség, hogy hajójukban csak a negyedik tag, a 2002-es születésű Heim Bianka Georgina számított fiatal versenyzőnek, míg az őket megelőző két kvartett összesen nyolc tagja kivétel nélkül 1999 után született.

Az ob-n szombaton a további 500 m-es versenyszámok, míg vasárnap a 200 m-es és az 5000 m-es távok döntőit rendezik meg.

Eredmények:
férfiak:

K-1 1000 m:

1. Kopasz Bálint (Graboplast Győri Vízisport SE) 3:26.667 perc
2. Vajda Bence Ferenc (Atomerőmű SE) 3:33.224
3. Béke Kornél (Központi Sport- és Ifjúsági SE) 3:33.641

K-2 1000 m:

1. Noé Bálint, Kulifai Tamás (Budapesti Honvéd SE, MTK) 3:11.057
2. Szendy Márk Szilárd, Szántói Szabó Tamás (MVM Szegedi Vízisport SE, Vasas Sport Club) 3:11.096 p
3. Boros Adrián, Erdélyi Tamás (Graboplast Győri Vízisport SE) 3:15.496

K-4 1000 m:

1. Ferencvárosi Torna Club, Vasas Sport Club (Kirkov Valentin Iván, Bükkösi Raymond, Tomori Gergely, Kovács Gergő) 2:56.892 p
2. Graboplast Győri Vízisport SE (Boros Adrián, Erdőssy Csaba István, Erdélyi Tamás, Mikó Áron Levente) 2:57.335
3. Ferencvárosi Torna Club, Erzsébeti Spartacus MTK (Zöld Zoltán, Steinbach Ferenc, Tribol Bence, Tribol Bertalan) 3:00.683

C-1 1000 m:

1. Adolf Balázs (Óbudai Ganz VSE) 3:49.594 p
2. Kiss Balázs (DKSE Dunaújváros) 3:54.228
3. Koleszár Zoltán (Atomerőmű SE) 3:56.172

C-2 1000 m:

1. Slihoczki Ádám, Kocsis Ádám (DKSE Dunaújváros, MVM Szegedi Vízisport SE) 3:40.714 p
2. Sáfrán Mátyás, Bakó Tamás (Központi Sport- és Ifjúsági SE) 3:42.401
3. Kiss Balázs, Bodonyi András Dávid (DKSE Dunaújváros, DVTK SE) 3:42.714

C-4 1000 m:

1. DKSE Dunaújváros (Horváth Benedek, Kovács Áron, Bucsi Bence, Kovács Máté András) 3:27.432 p
2. MTK, Újpesti Torna Egylet (Korisánszky Dávid, Fekete Ádám, Bagyánszki Kristóf Patrik, Nagy Olivér) 3:28.084

nők:

K-1 1000 m:

1. Gazsó Alida Dóra (Központi Sport- és Ifjúsági SE) 3:50.532 p
2. Pupp Noémi (Atomerőmű SE) 3:53.815
3. Szendy Lilla Katalin (Központi Sport- és Ifjúsági SE) 3:55.580

K-2 1000 m:

1. Kiss Blanka, Lucz Anna (Újpesti TE) 3:40.115 p
2. Csengeri Evelin, Pető Adél (City-Gas Tiszafüred SE) 3:41.624
3. Csay Renáta, Czéllai-Vörös Zsófia (Graboplast Győri Vízisport SE) 3:41.719

K-4 1000 m:

1. Központi Sport-és Ifjúsági SE, Újpesti Torna Egylet (Fojt Sára, Ujfalvi Laura, Biben Karina Klaudia, Bakó Olga) 3:25.840 p
2. City-Gas Tiszafüred SE (Csengeri Evelin, Párdi Viktória, Kulcsár Csenge Emese, Pető Adél) 3:30.284
3. Graboplast Győri Vízisport SE (Csay Renáta, Douchev-Janics Natasa, Czéllai-Vörös Zsófia, Heim Bianka Georgina) 3:31.753

C-1 500 m:

1. Balla Virág (Graboplast Győri Vízisport SE) 2:05.229 p
2. Kiss Ágnes Anna (MVM Szegedi Vízisport SE) 2:06.647
3. Kisbán Zsófia (Lágymányosi Spari Vízisport) 2:07.534

C-1 1000 m:

1. Balla Virág (Graboplast Győri Vízisport SE) 4:28.222 p
2. Nagy Bianka (MVM Szegedi Vízisport SE) 4:28.996
3. Kisbán Zsófia (Lágymányosi Spari Vízisport) 4:32.309

C-2 1000 m:

1. Balla Virág, Takács Kincső (Graboplast Győri Vízisport SE) 4:17.115 p
2. Zagyvai Borka, Szemán Linett (Váci Karakán) 4:29.167
3. Horton Cassandra, Kulcsár Dorina (BKV Előre SC, DKSE Dunaújváros) 4:32.445

Borítókép: Facebook.com/ MKKSZ 

Videók