Kolonics, a Sportlegenda – kiállítás Szegeden, ellepték a versenyzők a Liszt Ferenc Repülőteret

Mától Szegeden, a Klauzál téri EDF Galériában látható a 2008-ban elhunyt kenus legenda pályafutását és sikereit bemutató vándorkiállítás. Az utolsó napokban már katonák is segítik a szervezők munkáját.


Pontosan 20 évvel ezelőtt szerepelt először felnőtt világbajnokságon Kolonics György, aki utána 17 éven keresztül megszakítás nélkül minden világversenyen részt vett. Erről az évfordulóról is megemlékezik a kiállítást, amelyen bemutatják a kétszeres olimpiai, tizenötszörös világ- és háromszoros Európa-bajnok versenyző nagyjából ötszáz érme közül a legfontosabbakat, valamint több oklevelét, állami kitüntetéseit és két hajóját is. Az egyikben 1996-ban, Atlantában Horváth Csabával nyert olimpiát 500-on, a másikban, Sydneyben egyedül győzött ugyanezen a távon.

„Éppen jókor ért ide ez a kiállítás, Kolót rengeteg szép emlék fűzte Szegedhez – mondta az ünnepélyes megnyitón Kolonics György világbajnok és olimpiai bronzérmes párostársa, Kozmann György. - Az egyik legemlékezetesebb szegedi élményét volt szerencsém vele 2006-ban átélni, amikor csodálatos közönség előtt nyertünk világbajnoki címet 1000 méteres párosban. Akkor a döntőt közvetítő sportriporter azt mondta, Koló szobrot érdemelne a Tisza-parti városban. Bár szobra még nincs Kolonics Györgynek Szegeden, ez a kiállítás többet elmesél róla, mint bármilyen emlékmű.”

Videók