Kammerer nem pihen: félmaratont fut

Kammerer Zoltán olimpiai bajnok kajakosunk saját bevallása szerint szeret futni. London után néhány héttel a legtöbb versenyző még javában nyaral.


Ezzel szemben Kammerer Zoltán meg minden nap edz és készül a Budapest Nike Félmaratonra. "Képtelen vagyok megpihenni. Ezért is indultam az olimpia utáni héten a szolnoki kajak-kenu magyar bajnokságon is. Azóta is állandóan mozgásban vagyok, arról nem is beszélve, hogy szeretek futni. Ez a Bécs-Budapest szupermaratoni kapcsán tudatosult bennem, ahol Beliczával, Vajdával, Hüttnerrel, Zalával és másokkal a sportágunkból remek csapatokat alakítottunk ki. Horváth ’Indián’ Csaba olimpiai bajnok kenus, Kolonics György társa is indult akkoriban. Szóval elkapott a futással együtt járó megmásíthatatlan érzés."

Az olimpiai bajnok kajakos számára nem idegen a félmaratoni táv: "2009-ben és 2010-ben is teljesítettem már a NIKE-t. Az talán új elem lesz, hogy több olimpiai hőssel, Kozák Danutával, Szabó Gabriellával, Ungvári Mikivel együtt futva plusz töltete lesz a versenynek. Nem is beszélve Kovács Koko Istvánról, aki már a maratonijára készül. Szóval nyelem a kilométereket rendületlenül és egy remek napra számítok vasárnap. A számok is mágikusak hozzá 09.09.09, rajt szept. 9-én kilenckor."

Videók