Kajak-kenu vb: magyar tarolás - videók

Holnap is remek versenyeken szurkolhatunk.


A magyar versenyzők két arany- és egy bronzérmet nyertek a portugáliai Montemor-o-Velhóban zajló kajak-kenu világbajnokság pénteki döntőiben.

 
Az első győzelem a kajakozó Bodonyi Dóra nevéhez fűződött, aki az 1000 méteres versenyben nyert magabiztosan, s ezzel megszerezte a magyar kajak-kenu sport 200. aranyérmét a gyorsasági szakágban. Később a 29. születésnapját éppen pénteken ünneplő Csipes Tamara és Medveczky Erika kajakos duója ugyancsak 1000 méteren lett első. A harmadik magyar érmet, egy bronzot a kajakozó Nádas Bence szerezte 500 egyesben.
 

A versenyzőket 28 fok, verőfényes napsütés és erős jobbos oldalszél várta a nemzeti kajak-kenu központban, magyar részről pedig a szolnokiak 24 éves kajakozója, Bodonyi Dóra kezdte a döntős szereplést. Ő tavaly megnyerte az Eb-t K-1 1000 méteren, majd a racicei vb-n ötödik lett. Most magabiztos előfutam-győzelemmel került a fináléba, ahol az éremesélyesek között tartották számon, s ő ennek megfelelően is kezdett. Kétszáz méter után az élre állt, s fokozatosan növelte előnyét, olyannyira, hogy féltávnál már egy hajóhosszal vezetett üldözőivel, az ausztrál Alyssa Bull-lal és az Eb-címvédő német Nina Krankenmann-nal szemben. Miközben riválisai elfáradtak, Bodonyi a hajrát is jól bírta, s végül fölényes győzelmet aratott, s a célban elégedetten csapott öklével a levegőbe.
 
A magyar kajakosok és kenusok az eddigi 43 gyorsasági világbajnokságon 199 aranyérmet gyűjtöttek, így Bodonyié a kétszázadik győzelem.
 
„Nagyon ideges voltam, de bíztam benne, hogy mivel egész évben jó formában voltam, ez most is kijön. Egész évben ilyen szélben edzettem és versenyeztem, így tudtam kezelni a körülményeket. Nem tudtam, hogy a kétszázadik magyar aranyéremre hajtok, de nagyon örülök neki, hogy én nyertem meg” – mondta a parton a versenyző, aki még az 500 méteres négyessel is érdekelt lesz a vb-n.
 

Férfi C-2 200 méteren a Hajdu Jonatán, Fekete Ádám duó is dobogós helyért hajtott - tavaly harmadik lett ebben a számban -, de nem sikerült elérnie a célját, végül ugyanúgy, ahogy az idei Európa-bajnokságon, az ötödik helyen végzett a döntőben. A győzelem – némi meglepetésre – a fehérorosz Hleb Szaladuha, Gyenyisz Mahlaj duóé lett.
 
Az 500 méteres finálékat magyar részről a kenus Lakatos Zsanett nyitotta, de Hajduékhoz hasonlóan ő sem tudott beleszólni az érmes helyek sorsába, s ő is ötödikként ért célba az orosz, fehérorosz, kanadai trió mögött. A másik magyar kenus, a tíz éve párosban olimpiai bronzérmes Kiss Tamás a középfutam után azt mondta, már az is bravúr, hogy múlt heti hátsérülését és kényszerpihenőjét követően döntőbe jutott, így ott nem is voltak vérmes reményei. A 31 éves csepeli sportoló ennek megfelelően csak egy riválisát tudta megelőzni a nagyon erős mezőnyben, s a nyolcadik helyen zárta a világbajnokságot. A számot a brazil Isaquias Dos Santos nyerte.
 
A kajakozóknál a kirobbanó erőben lévő szegedi Nádas Bencéért szoríthattak a magyarok, s ő nem is maradt adós a jó teljesítménnyel. Bár a táv nagy részében csak a középmezőnyben lapátolt, az utolsó száz méteren nagyobb sebességi fokozatba kapcsolt, s ugyan a címét megvédő cseh Josef Dostáltól és a német Tom Liebschertől jelentősen lemaradva ért be, de közvetlen riválisait sikerült megelőznie, így harmadik lett. A 22 éves kajakozónak egyesben ez az első világbajnoki érme.
 

„Az utolsó ötven méteren csak az edzőmet hallottam, hogy gyere még, gyere még, s én mindent beleadtam. Nagyon jó érzés volt a versenyzés, élveztem. Hoztam a maximumot, s ma ez egy harmadik helyet ért, nagyon örülök neki” – fogalmazott a parton Nádas.
 
A pénteki döntős programot egy újabb 1000 méteres szám, s egy újabb magyar győzelem zárta. A női kajak kettesek versenyében a Csipes Tamara, Medveczky Erika egységnek gyakorlatilag nem volt ellenfele, a riválisok a táv jelentős részében csak a hátukat nézhették. Féltávnál egyhajónyi, a hajrához érkezve pedig már több mint kéthajónyi volt az előnyük, így kétség sem férhetett a győzelmükhöz. Medveczky megvédte a címét, miután tavaly Farkasdi Ramónával nyerte ezt a számot a vb-n, a négyesben olimpiai bajnok Csipes pedig tavalyi szülési szabadsága után világbajnoki arannyal tért vissza.
 
„Nem hiszem, hogy kapok tortát, mert nem ehetek édességet, legfeljebb iszunk egy pohár bort” – mondta a születésnapos Csipes, aki hangsúlyozta: ezért az egy számért utazott ki, s ebben a maximumot akarta nyújtani.
 
„Nagyon élvezek Erikával párost menni, nagyon nehéz ugyanis tökéletes párt találni. Az a jó páros, amelyben úgy érzed, mintha egyesben mennél, s vele olyan” – dicsérte társát a Honvéd kajakozója.
 
Medveczky is megerősítette: nagyon jó párost alkotnak, s már edzésen is eveztek olyan időt, amely csúcsnak számít.
 
A B döntőkben is volt két magyar hajó: 1000 méteren a Korisánszky Dávid, Mike Róbert kenu kettes és az Ilyés Róbert, Noé Bálint kajakpáros is negyedik lett, azaz összesítésben a 13. helyen zárt. Mindkét olimpiai számot a németek egysége nyerte.
 
A pénteki versenynap – amelynek küzdelmeit a helyszínen tekintette, illetve tekinti meg Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke is, sőt Csipeséknek ő adta át a győztesnek járó virágcsokrot – 500 és 1000 méteres elő- és középfutamokkal zárul, a programban négy magyar egység lesz érdekelt.
 
A vb további programja magyar idő szerint:

szombat:
 
200, 500 és 1000 méteres középfutamok 10.30
 
para döntők 11.40
 
200, 500 és 1000 méteres döntők 13.00
 
200 és 500 méteres elő- és középfutamok 16.00
 
vasárnap:
 
200 és 500 méteres középfutamok 11.00
 
200 és 500 méteres döntők 13.00

Videók