Kajak-kenu: halálos kórral küzd a magyar klasszis

Életmentő kezelésre gyűjtenek.


A zoom.hu cikkét változtatás nélkül közöljük. 
 
A rák ritka fajtája támadta meg Tóth Róbert többszörös magyar bajnok szervezetét. Az életét megmentő kezelésre csak külföldön van lehetőség, amelynek ára csaknem hatmillió forint.
 
Speciális kezelésre szorul a 28 éves Tóth Róbert, korábbi U23-as ifjúsági Európa-bajnok. A sportolónál tavaly diagnosztizálták az úgynevezett Adenoid Cystic Carcinoma nevű ritka daganatos kórt, amely először a könnycsatornáját támadta meg. Mire elkezdték a hazai kezelést,áttétek alakultak ki a gerincén és a májában, utóbbiban tizennyolc daganatot fedeztek fel az orvosok.
 
Itthon sugár- és kemoterápiát kapott, amely részlegesen ugyan segített rajta, de a gyógyuláshoz szükséges speciális kezelést a hazai egészségügyi keretek nem tudják biztosítani számára.
 
Nem támogatja a hazai egészségbiztosító
 
Párizsban még az év elején indult célzott klinikai program, amelyben Róbert szeretett volna részt venni, de a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő nem hagyta jóvá a külföldi kezelést.
 
„A géndiagnosztikai eredményeim alapján a párizsi klinika térítésmentesen biztosította volna a kezelést, de a francia törvények szerint kell a hazai egészségbiztosítástól jóváhagyás, mert anélkül semmilyen módon nem hajtják végre” – mondta el a Zoom.hu-nak Tóth Róbert.
 
 
 
 
 
A magyar egészségbiztosító arra hivatkozva utasította el a sportolót, hogy klinikai fázisban lévő kezelést nem támogatnak. A Világgazdaság cikke szerint2017-ben 2,6 milliárd forint értékben támogatta a NEAK a magyar betegek külföldi gyógykezelését.
 
Tavaly 802 kérelemből 701 esetben engedélyezték a külföldi kezeléseket. 2016-ban 2 milliárd, 2015-ben 2,1 milliárd forinttal támogatta a a NEAK az olyan külföldi beavatkozásokat, amelyeket Magyarországon nem végeznek. Az elmúlt három évben összesen 2185 kérelmet kaptak, melyből 1900 betegnek engedélyezték.
 
Üvöltött a fájdalomtól a kezelésen
 
Róbert bal szeme mögött január végére eltűnt a daganat, bár a betegség nyomát máig hordozza, hiszen a sugárterápia következményeként elvesztette a bal szeme látását, a sportoló ezért szinte mindig napszemüveget hord. A kajakos májából a hazai kezelés ellenére sem tűntek el a daganatok, ezért idén júniusban felvette a kapcsolatot egy németországi klinikával Stuttgartban, ahol immunterápiát és TACE nevű kombinált kezelést írtak elő. Róbert részt is vett az első beavatkozáson, amelynek következtében a májában lévő daganatok nagy része eltűnt.
 
„A TACE során combartérián keresztül felvezettek egy katétert a májamig, ahová belőtték a kemoterápiás anyagot” – magyarázta Róbert.
 
„Előtte azt mondták, nem fog fájni. Ehhez képest még engem is behívtak a szobába, hogy megnyugtassam Robit, mert annyira üvöltött a fájdalomtól. Még a szíjat is feltépte, amivel lekötötték a karját” – tette hozzá Diána, aki hét éve alkot egy párt a kajakossal, három éve házasodtak össze.
 
Róbert jelenleg a németországi kezelés után lábadozik, amit nehezen él meg, mert nem dolgozhat és a sportnak sem hódolhat. Mint mondja, nincs betegségtudata, de most betegként kell viselkednie, ami nagyon megviseli.
 
Nincs pénzük újabb beavatkozásra
 
A legnagyobb probléma most az, hogy a kezelés második – egyben utolsó – részének költségeit nem tudják maguktól kifizetni. Már az első beavatkozás közel hatmillió forintos költségét is családjuk és barátaik segítségével tették össze. Most pedig bármennyire is nehezükre esik elfogadni, további segítségre van szükségük az augusztus végi terápiára.
 
„Az ellenségemnek nem kívánom, amin keresztül megyünk. Azt hiszed, minden rendben van, majd közlik, hogy ez a helyzet. A kapcsolatunk megerősítette, egymásért bármire képesek vagyunk. Néha úgy érzem, jobb lenne, ha inkább én lennék beteg, vagy legalább átvállalhatnék a betegségből valamennyit, annyira tehetetlennek érzem magam” – mondja Diána.
 
A pár az alábbi felhívással fordul a nyilvánossághoz. „Arra kérünk titeket, ha csak egy nagyon kevés felesleges pénzetek van, ami nem ételre kell, amit szívesen adtok azért, hogy a Robi kaphasson esélyt arra, hogy a gyógyszerekkel és a kezelésekkel együtt legyőzze a betegségét, akkor ne habozzatok. Kérlek, hogy segítsetek!”
 
Számlaszám: Reményi Diána, UniCredit Bank,10918001-00000098-49120001
 
Külföldről való utalás esetén:
 
IBAN: HU56 1091 8001 0000 0098 4912 0001

SWIFT: BACXHUHB 

Videók