Kajak-kenu Eb: Kozák Danutának nem kell indulnia a középfutamon

Négy magyar egység jutott be egyenes ágon a vasárnapi fináléba a péntek délutáni 500 méteres és férfi K-4 1000 méteres előfutamokból a németországi Brandenburgban zajló kajak-kenu Európa-bajnokságon, három hajó ugyanakkor "túlórára", azaz középfutamra kényszerül.


A küldöttségből elsőként az olimpiai és világbajnoki címvédő kajakos Kozák Danuta szállt vízre a fél kilométeres távon, s tudva azt, hogy csak az első hellyel spórolhatja meg magának a később sorra kerülő középfutamot, fölényes győzelmet aratott. A másik két egyes számban ugyanakkor nem termett babér a magyaroknak, de ezt nem is lehetett várni, hiszen két újonc, a 22 éves kenus Szabó Kristóf és a 21 éves kajakos Gál Péter indult. Előbbi negyedik, utóbbi pedig ötödik lett futamában - mindketten a középfutamban javíthatnak.

Miközben a napsütést gyenge eső és erősödő szél váltotta fel az Eb-nek otthont adó Beetzsee-n, a Szalai Tamás, Schenk Áron, Kucsera Gábor, Kugler Attila összeállítású kajaknégyes - amely az első hazai válogatón meglepetésre győzte le a Kammerer Zoltán vezette, olimpiai ezüstérmes kvartettet - másodikként futott be a szerbek mögött, s ezzel Kozákhoz hasonlóan egyből bekerült a fináléba.

Ami az 500-as párosokat illeti, a 2010-ben, Poznanban világbajnoki címet szerzett, s idén ismét összeült Szabó Gabriella, Csipes Tamara, illetve a 2011-ben, Szegeden vb-győztes Tóth Dávid, Kulifai Tamás kajakos duó egyformán megspórolta magának a második fordulót, előbbi második, utóbbi pedig harmadik hellyel került a végjátékba. A Vass András, Varga Dávid kenu kettes ugyanakkor ötödik lett futamában, ők a középfutamból harcolhatják ki a továbbjutást.

Fél kilométeren női C-2-ben a kevés nevező miatt csak döntő lesz, így a Lakatos Zsanett, Takács Kincső duó is ott száll vízre először.

A pénteki nap krónikájához tartozik, hogy a magyar parakenusok is bemutatkoztak az Eb-n, s mindjárt szereztek is egy érmet, a V1-es kategória 200 méteres döntőjében Suba Róbert második lett.

KAJAK-KENU
Európa-bajnokság, a további menetrend
Szombat:
200 m-es előfutamok 9.00
1000 m-es és női K-4 500 m-es döntők 16.35

Vasárnap:
200 m-es középfutamok 9.00
200 m-es döntők 11.50
500 m-es és férfi K-4 1000 m-es döntők 15.00
5000 m-es döntők 17.00

Videók