Kajak-kenu: a világbajnokság után itt az országos bajnokság - előzetes

Huszonnégy egyesület több mint 1100 versenyzője nevezett a péntektől vasárnapig Szolnokon sorra kerülő kajak-kenu országos bajnokságra, amelyen a múlt heti, duisburgi világbajnokságon érmet szerzett sportolók is vízre szállnak.


A nevezések alapján a németországi regattán hét arany-, valamint öt-öt ezüst- és bronzérmet szerzett magyar válogatott tagjai közül szinte mindenki rajthoz áll a viadalon, a szurkolók így láthatják többek között a kajakos Kozák Danutát, Szabó Gabriellát, Kovács Katalint, Douchev-Janics Natasát, Kökény Rolandot és Dombi Rudolfot illetve a kenus Vajda Attilát, Vasbányai Henriket és Mike Róbertet is. A klubok pontgyűjtése miatt a versenyzők nem feltétlenül a megszokott egységekben indulnak, így ezúttal például Kovács és Janics vagy Dombi és Kökény sem alkot egy duót.

A szövetség tájékoztatása alapján a legendás mesteredző emléke előtt tisztelegve két versenyszám, a férfi K-2 200 és K-4 200 méter Séra Miklós-emlékfutam lesz, a győztesek különdíjban részesülnek.

Az ob-n pénteken az 1000, szombaton az 500, vasárnap pedig a 200 és 5000 méteres versenyeket rendezik. A döntők az első két napon egyformán 15, a zárónapon pedig 12 és 14.30 órakor kezdődnek.

Videók