Hesz Mihály, verhetetlen négyes, Sydney – 14 nap múlva rajt!

Pontosan két hét múlva, augusztus 2-án magyar idő szerint hajnali 2 óra 30 perckor a női K-1 200 méter előfutamaival megkezdődnek a gyorsasági kajak-kenu versenyek a XXXII. nyári olimpián.


Tokióban vannak, hamarosan versenyzőink is útra kelnek, és velük együtt már mi is alig várjuk az eseményt. 14 nap van még, így összeszedtünk 14 érdekességet az olimpia magyar vonatkozásai, valamint Tokió kapcsán.

1. Ha valaki, akkor Hesz Mihály tudja, milyen érzés kajakosként érmet szerezni egy tokiói olimpián. A japán főváros ezt megelőzően 1964-ben adott otthont az ötkarikás játékoknak. Akkor a magyar kajak-kenu válogatott 10 fős küldöttségéből csak Hesz Mihály állhatott fel a dobogóra, aki 21 évesen, K-1 1000 méteren ezüstérmet szerzett.

2. Ami a programot illeti több változás is van a korábbi olimpiákhoz képest. Női kenuban először rendeznek versenyeket, mindjárt két számban, C-1 200 és C-2 500 méteren. Emellett Tokióban szintén először kajak egyes és párosban, valamint kenu egyesben egy nemzet két versenyzőt is rajthoz állíthat. Így lehetséges például az, hogy női K-1 500 méteren Kozák Danuta és Csipes Tamara is ott lesz a mezőnyben.

3. Ha már a két hölgyet említettük; Kozák és Csipes is triplázni fog Tokióban. Az ötszáz egyes mellett mindketten tagjai lesznek a négyesnek, míg párosban Danuta címvédőként ezúttal Bodonyi Dórával, Tami pedig klubtársával, Medveczky Erikával száll versenybe.

4. Kajak négyeseinkre ezúttal is kiemelt figyelem hárul majd. A nőknél nem túlzás azt állítani, hogy a Kárász Anna, Kozák Danuta, Csipes Tamara, Bodonyi Dóra alkotta egység az olimpiai arany egyik fő várományosa. A férfiaknál már árnyaltabb a helyzet. Egyrészt a versenytáv ezerről itt is lecsökken ötszázra, másrészt a csalódást keltő Eb-szereplés miatt, az addig védettséget kapó hajóból, Kuli István és Molnár Péter is kikerült, így Tótka Sándor és Nádas Bence mellett, jelen állás szerint Csizmadia Kolos és Béke Kornél próbál meg minél jobb eredményt elérni.

5. Kozák Danuta ötszörös bajnokként utazik a negyedik olimpiájára. Minden idők egyik legjobb kajakozója, először a 2012-es londoni játékokon ünnepelhetett, ráadásul egyből két számban, ötszázon egyesben és a négyessel is nyert. Rióban ezt is sikerült túlszárnyalnia, megvédte címeit, sőt K-2-ben Szabó Gabriellával is felért a csúcsra. 34 évesen Tokióban is mindhárom ötszázas számban elindul, ha ezúttal is három arannyal a nyakában tér haza, az talán nagyobb szenzáció lenne, mint öt éve volt.

6. A női négyesre visszatérve, 2015-ben, azaz hat éve volt utoljára olyan, hogy egy nagy nemzetközi versenyen nem a magyar himnusz szólt a K-4 500 méter után. A milánói világbajnokságon a Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Fazekas-Zur Krisztina, Kárász Anna alkotta egység három tizeddel maradt alul a győztes fehéroroszokkal szemben. Azóta viszont legyőzhetetlenek Csipes Ferenc által összerakott négyesek, reméljük a sorozat Tokióban is folytatódik!

7. A 2000-es sydney-i játékok máig a magyar kajak-kenu sport történetének legsikeresebb olimpiája. Az ausztrál fővárosban hét érmet szereztünk, négy arany, két ezüst, és egy bronz leosztásban. Ki ne emlékezne a férfi négyes oktatófilmbe illő sikerére 1000 méteren, a Kammerer, Storcz kajakpáros győzelmére, Pulai Imre és Novák Ferenc C-2 500-on nyert aranyérmére, de itt ért fel kenu egyesben a csúcsra Kolonics György is.

8. Medveczky Erika nyolcszoros világbajnokként készül élete első olimpiájára. A Budapesti Honvéd kajakosa először 2013-ban K-1 1000 méteren lett a világ legjobbja, azóta párosban és a négyessel is sikeres volt a vb-ken, az olimpiai szereplés ezidáig váratott magára. Japánban K-2 500 méteren Csipes Tamarával éremesélyesként állhatnak be a rajtgépbe.

 

9. Tokiói idő szerint reggel 9:30-kor kezdődik majd a napi program. A Japán fővárosban hét órával előrébb járnak, mint itthon, így aki kíváncsi minden futamra, annak talán kis túlzással jobb le sem feküdni.

10. Március 25-én Fukusimából rajtolt el a fáklyaváltó futás, amelyben több, mint 10 ezren vesznek részt. Az olimpiai láng a július 23-i megnyitóig, Japán mind a 47 tartományába ellátogat.

11. Fábiánné Rozsnyói Katalin tanítványai összesen 11 olimpiai aranyérmet szereztek eddig Magyarországnak. A legendás mesteredző többek között Kőbán Rita, Kovács Katalin, Kozák Danuta sikereiben is oroszlánrészt vállalt.

12. Augusztus 2 és 7. között, összesen 12 versenyszámban osztanak ki érmeket gyorsasági kajak-kenuban.

13. A 17 fős magyar csapatban 13-an vannak, akik életük első olimpiáján vesznek majd részt. A rutinosabbak közül Kozák Danuta negyedszer, Csipes Tamara, Kopasz Bálint és Tótka Sándor pedig másodszor vesz részt a világ legnagyobb sporteseményén.

14. Az idei nyári olimpiát rendező Tokió, a világ egyik legnagyobb metropolisza. Maga a város lakossága a 2021-es mérések szerint mintegy 14 millió fő, de ha az elővárosokat is ideszámítjuk, akkor valójában ennek közel a háromszorosa.

Forrás: kajakkenusport.hu
Borítókép/Fotók: kajakkenusport.com

Videók