Erre a két kenusra figyel most az ország: erős karok és jó humor

Ismerje meg ön is az Adolf-Fejes kettős másik oldalát! - Exkluzív interjú


Az Adolf Balázs-Fejes Dániel alkotta kenupáros 2020-ban robbant be a köztudatba. Az egy oldalon való evezés miatt különlegesnek számító kettős 6-ból 6 edzésversenyt megnyert az 1000 méteres távon és az országos bajnokságon sem talált legyőzőre. A fiúk sikerükkel elérték, hogy 2021-ben ők képviseljék hazánkat a szegedi pótkvalifikációs vb-n. Dani és Balázs jelenleg a szegedi világkupaversenyre készül. Dunavarsányban látogattuk meg őket.

A huszonévesek nem csak a vízen eveznek egy hajóban: az életben is jó barátok. Ez már az első pillanatban látszik rajtuk. Mikor megérkezünk, már túl vannak 17 km evezésen, mégis viccelődve, egymást heccelve viszik helyére a hajót, aminek az elpakolásában mind a ketten kiveszik részüket.


Fejes Dániel és Adolf Balázs sokszor edzenek együtt Dunavarsányban.

Mikor beszélgetünk velük kiderül, mindenben számíthatnak egymásra és talán ez az, ami ilyen erőssé kovácsolta az egységüket.

Rövid társalgás után aztán próbára tesszük a fiúkat, hogy kiderítsük valóban olyan nagy-e az összhang köztük a parton is. A stégen egymást váltják a kérdések, a srácok pedig állják a sarat. Igaz a véleményük nem mindig egyezik, de ezt ügyesen elütik poénokkal.

Adolf Balázs vagy Fejes Dani a nagyobb csajozógép?

A 2020-ben berobbanó kenupárosról sok érdekesség derült ki egy játék segítségével.

A játék után jöhet az igazi teszt, a felvételt ugyanis Balázséknak is megmutatjuk. A két kenus közt száguldoznak a zrikák, de aztán minden kérdés végén dűlőre jutnak.

Ez hülye! - szakadt ki Adolf Balázsból társa válaszait látva

A fiatal kenupáros sokszor zrikálja egymást, aztán valahogy mégis mindig dűlőre jutnak.

A versenyzésen kívül is sok időt együtt töltő sportolók barátságát az is jól jelzi, hogy még a hobbijuk is megegyezik. Balázs 2 évvel ezelőtt egy balatoni nyaralás során ismerkedett meg az ukulelézéssel, a zene iránti szeretetét pedig Danira is gyorsan átragasztotta.

Azóta ha tehetik együtt muzsikálnak, igaz ennek a versenytársak nem mindig örülnek. Pláne ha a délutáni alvásidőben csendülnek fel az ismert dallamok.

A parton is jól muzsikál együtt az aranypáros.

Adolf Balázs és Fejes Dániel gyakran ukuleléznek közösen. Tudásukat most stábunknak is megmutatták.

A rögtönzött zenei bemutató után már teljesen nyilvánvaló, hogy a páros mindennapjait az a jókedv és vagányság jellemzi, amiről már többször is árulkodtak a közösségi oldalakra feltöltött videóik.



 

 

Cikkünk második részéből kiderül, hogy Dani és Balázs miként merített erőt abból, hogy mindenki cinikus volt velük kapcsolatban.

Képek: Sport365/ErdősGéza

Videók