Elhunyt a magyar kenuslegenda, Wichmann Tamás

72 éves korára feladta a szervezete a küzdelmet.


72 évesen elhunyt a 9-szeres világbajnok kenuslegenda Wichmann Tamás.

A hírt a legendás kenus fia, Wichmann Ákos tudatta a Facebook oldalán, amelyet megosztott a Magyar Kajak-Kenu Szövetség is. A kenuslegenda hosszú ideje küzdött betegségével, míg végül február 12-én, 21:33 perckor szervezete végleg feladta a küzdelmet. 

Wichmann Tamás 1948 február 4-én született, gyerekkorában súlyos balesetet szenvedett, ezután kezdett el sportolni, először a boksszal próbálkozott. 

Kenuzni 1962-ben kezdett, amit 1983-ban az MTK színeiben fejezett be. Ezután az MTK tiszteletbeli tagjává választották. 


Wichmann Tamást határtalan akaratereje tette a magyar sport egyik legkiemelkedőbb alakjává. Küzdőképessége örök példa marad minden sportoló és szurkoló számára

Első érmét 1966-ban Berlinben szerezte, ami ezüstérem lett C1 1000 méteren. 

Első Eb aranyát C2 1000 méteren szerezte Petrikovics Gyulával az oldalán 1967-ben.

1969-ben újabb kontinenstornán indult, ahol aranyérmet szerzett egyesben 1000 illetve 10000 méteren. 

Egy évvel később, 1970-ben elindult első világbajnokságán, ahol megszerezte első aranyát 10000 méteren. 

A müncheni olimpia előtti évben újabb két világbajnoki aranynak örülhetett, 10000 méteren egyesben, párosban Petrikoviccsal az oldalán 1000 méteren. 

1974-ben újabb aranyérmet nyert a Mexikóvárosban zajló világbajnokságon, amit három évvel később megismételt Szófiában. 

1979-ben teljesült nagy álma! Mind 1000, mind 10000 méteren megszerezte a világbajnoki aranyérmét. 

Két évvel később 1981-ben Notthinghamben, 1982-ben pedig Belgrádban nyert 10000 méteren ezzel megszerezte a 9. világbajnoki aranyérmét.

Wichmann Tamás négy olimpián vett részt.

1968-ban indult először olimpián Petrikoviccsal az oldalán, ahol ezüstérmet szerzett.


Négy évvel később Münchenben pedig a  ezüstérmet szerzett kenu egyesben 1000 méteren.

Montrealban ugyanezen a távon bronzérmet szerzett. 

A moszkvai olimpia lehetett volna számára az áttörés. Azonban az akkor toronymagas esélyes Wichmann Tamás feladta a versenyt. Elmondása szerint nem tudott igazi partnerrel edzeni. 

1979-ben az év sportolójának választották.

Wichmann Tamás eredményei

olimpiai 2. helyezett

1968 C2 1000 m (Petrikovics Gyula mellett)

1972 C1 1000 m


olimpiai 3. helyezett

1976: C1 1000 m

olimpiai 4. helyezett

1980: C1 500 m

olimpiai 9. helyezett

1980: C1 1000 m

Világbajnok

1970 Koppenhága C1 10 000 m
1971 Belgrád C1 10 000m
1971 Belgrád C2 1000m
1974 Mexikóváros C1 10 000 m
1977 Szófia C1 10 000 m
1979 Duisburg C1 1000 m
1979 Duisburg C1 10 000 m
1981 Nottingham C1 10 000 m
1982 Belgrád C1 10 000 m

világbajnoki 2. helyezett

1966 Berlin C1 1000 m
1970 Koppenhága C2 1000 m
1971 Belgrád C1 500 m
1978 Belgrád C1 1000m

világbajnoki 3. helyezett

1973 Tampere C1 1000m
1973 Tampere C1 10 000 m
1973 Tampere C2 1000 m
1975 Belgrád C1 1000 m
1983 Tampere C1 10 000 m

világbajnoki 4. helyezett


1974 Mexikóváros C1 1000 m

Európa-bajnok

1967 Duisburg C2 1000 m
1969 Moszkva C1 1000 m
1969 Moszkva C1 10 000 m

Európa-bajnoki 2.

1967 Duisburg C1 1000 m

Európa-bajnoki 4.


1969 Moszkva C2 10 000 m


Sport365.hu - 72 éves a kenukirály

 

Borítókép: Facebook.com/ Wichmann Tamás

Videók