Az olimpiáról ábrándozó kenus női kajakosokkal készül

Tavaly a szegedi olimpiai kvalifikációs világbajnokságon Nagy Péter nem jutott a döntőbe Széles Gáborral C-2 1000 méteren, így ebben a számban nem szereztek kvótát a magyarok.


A jobbos kenust azóta duplán fűti a bizonyítási vágy, azt mondja, hogy az edzésmorálja jobb, mint valaha és gőzerővel készül a páros pótkvalifikációra, de a C-1-es mezőnyt is figyeli…..

Ki lesz a párja az idén, Kozmann György vagy Sáfrán Mátyás? Mindkettőjükkel hírbe hozták…..

- Hú, elég konkrét kérdés így a beszélgetés elején. Azt kell, hogy mondjam, én még nem szűkíteném le ennyire sem a kört, a Széles Gáborral alkotott párosomban is lehet még potencia. Tavaly a nyár végére nem sikerült átmenteni a formánkat, azt még biztos gyakorolni kellene. Egyébként minden a páros táborokban dől majd el. Ott az edzők látni fogják, hogy melyik egység a legjobb, így legalább nem nekem kell döntenem, én mindegyikükkel szívesen mennék.

Minek köszönhető az, hogy több balos kérője is van?

- Szerintem látszik is rajtam, hogy én inkább technikás kenus vagyok, mint erős. Emiatt könnyen tudok alkalmazkodni az aktuális párom technikájához, ezért gondolkodnak bennem többen. Szinte mindenkivel jól mentem az őszi próbák során.

Minek alapján dönt, amikor párt választ magának, a szakmai vagy az emberi szempontok a fontosabbak?

- A célom, hogy a lehető legjobban szerepeljek az olimpián. Lehet, hogy van, akinek más a véleménye, de szerintem ehhez nem muszáj szuper nagy barátnak lenni. Kell az összhang, de a legfontosabb, hogy jól fusson alattunk a hajó és persze minél gyorsabban.

Miért nem döntött már ősszel és edzette végig az új párjával az alapozást?

- Tényleg fontos, hogy egy páros összeszokjon, de a szezon végi teljesítmények alapján hosszú távú következtetés levonni nem lehet. Kell, hogy lelkileg összeforrjon a páros, erre a folyamatra most nagyon kevés idő lesz. De ha eldől, hogy ki-kivel megy, akkor már biztos, hogy nagyon sok időt fogunk együtt tölteni a leendő párommal.

Mi van, ha nem jön össze a páros az idén, érdekli a 200 vagy az 1000 egyes is?

- Szerintem szinte az összes olyan versenyzőnek megvannak az egyes reményei is, akik most a párosra készülnek, így nekem is, de jelenleg a páros élvezi a prioritást. Nem lehet kijelenteni, hogy csak arra készülök, de a következő két hónapban főleg a C-2-re fogunk koncentrálni, sokkal több kilométerem lesz párosban, mint ami lenni szokott. Viszont tavaly magyar bajnok lettem ezer egyesben. Nem mondom, hogy meg fogom tudni verni Vajda Attilát, de ha nem jön össze a páros, mindent meg fogok tenni, hogy izgalmas legyen a válogatója. C-1 200 méteren is odaállok itthon egy olimpia válogatóra, ha lesz olyan, de a pótkvalifikációs versenyen nem tudok indulni abban a számban a páros miatt.

Hogy áll a felkészülése?

- Jelenleg győri klubomnál a kajakos lányokkal készülök, Fazekas Tibor felügyeletével. A két héttel ezelőtti téli felmérő nekem nagyon jól sikerült, életem formájában vagyok, bízom benne, hogy a vízre át fogom tudni menteni az állóképességemet és az erőmet. Lendületet adott nekem a felkészüléshez a tavalyi pofon. Rengeteget dolgozom az edzéseken, olyan szinten vetettem magam a munkába, mint még soha. Tavaly ért olyan vád, hogy elfogytam a szezon végére, pedig a vb előtt és után is jól tudtam versenyezni. Ha kijutok az olimpiára, akkor nem lesz formahanyatlásom augusztusra, erre jobban fogok figyelni, mint tavaly.

Korábban olyan vád is érte, hogy az edzések mellett időnként megmutatja magát az éjszakába is, erről mi a véleménye?

- Amikor bekerültem az egyetemre, néha tényleg többet és hosszabb ideig lazítottam, mint kellett volna. Sztaics István és Paksy Tímea nyitotta fel a szemem, amikor tavaly velük készülhettem. Új szemléletet kaptam tőlük, ezt viszem tovább most Győrben is. Talán régen mondani lehetett rám, hogy kicsapongó vagyok, de ez ma már nem jellemző rám. Eltökélt vagyok egy célért, és az az olimpia.

 

Videók