Az év női evezősének az európai olimpiai pótkvalifikáció a célja

Polivka Dóra tavaly négy arany- és egy ezüstéremmel a legeredményesebb női versenyzőnek bizonyult az országos bajnokságon.


A korábbi egyetemi világ- és Európa-bajnok Polivka Dóra a tavalyi Európa-bajnokságon kilencedik helyen végzett könnyűsúlyú egypárevezősben. Az Országos Bajnokságon pedig az MTK Budapest színeiben négy arany-, és egy ezüstéremmel a legeredményesebb női versenyzőnek bizonyult.

Mennyire lepett meg, hogy téged választottak a 2020-as év legjobb női evezősének?

Egy kicsit meglepett, mert arra számítottam, hogy a legjobb normálsúlyú egypárevezősnek ítélik oda az elismerést. Persze örültem, mert nagyon jól sikerült az elmúlt évem.

Pedig viszonylag mélyről indultál. Emlékszem olyan beszélgetésünkre márciusban, amikor úgy tűnt el vagy veszve a gondolataidban…

Úgy indultunk neki az évnek, hogy könnyűsúlyú dublóban gondolkozunk és az olimpiai pótkvalifikációt célozzuk meg.

Amikor ez felborult bizonytalan lettem, ráadásul sorra mondták le a versenyeket. Reméltük, hogy lesz OB és talán valamilyen nemzetközi verseny is. Akkor azt tűztem ki célul, hogy megmutassam mire vagyok képes egyedül. Az első válogatón már látszott, hogy jól megy a könnyűsúlyú egypár.

Az Országos Bajnokság is jól sikerült, ahol az is nagyon motiváló volt, hogy csapatokban is indultam. A második válogatón pedig fél perccel jobbat húztam a korábbi években elért legjobb időmhöz képest. Az Európa-bajnokság már kiesett a nyári szezonból, ezért sem volt könnyű.

Ekkor már teljesen egyedül készültem. Az egyetemi világbajnoki címmel nehéz összemérni az elmúlt év sikereit, de 2020 egyéni szempontból valóban kiemelkedő volt számomra.

Székely Balázs, az MTK Budapest szakosztályvezetője, a MESZ elnökségi tagja:

Polka eddig csapatban versenyzett. Ez egy tanulóév volt, de ehhez képest nagyon jól vizsgázott. Ez volt az volt az első olyan esztendő, amikor minden mozdulatán látszott a tudatosság. Nagyon örültünk, hogy ő lett az év női evezőse!

Melyik volt a legemlékezetesebb pillanat az évben?

A második válogató versenyen Sukorón már az előfutamot is teljes erőből húztam könnyűsúlyú egypárban. Aztán jött a döntő, ahol emlékszem, ránéztem a csapásszám mérőre és láttam, hogy meglehet a 7:40-es idő. Ez annyira hihetetlen, szinte űridő volt számomra. A hivatalos mérés szerint 7:41-el értem célba, nagyon büszke voltam, arra, hogy ezt elértem.

Az Európa-bajnokságon a B döntőben zártál, a kilencedik helyen végeztél Poznańban. Szoros futamokban versenyeztél…

Már az előfutam is nagyon éles volt, harmadikként értem célba. Csak az első jutott tovább közvetlenül, nehezen tudtam elhinni, hogy az első pozícióra kellene ráhajtanom. Ráadásul a későbbi Európa-bajnok, a holland Martine Veldhuis zárt az élen, előttem pedig a szintén dobogós helyet elérő olasz Paola Piazzolla. Taktikailag nem tűnt indokoltnak, hogy „maxos pályát nyomjak”.Nagyon hideg volt, talán ez is közrejátszott abban, hogy nem tudtam a nyári formámat hozni.

Székely Balázs, az MTK Budapest szakosztályvezetője, a MESZ elnökségi tagja

Az Európa-bajnokságra a vírushelyzet miatt nem tarthatott Dorkával az edzője Eros Goretti, én kísértem el Poznańba. A kisdöntőben reggel 7 fok volt. Háromnegyed ötkor felkeltünk, mérlegeltünk aztán a 9 óra körüli rajtig egyszerűen nem volt hova mennünk, mivel az egészségügyi szabályoknak megfelelően minden közösségi hely zárva volt. Hiába volt sátor, abban pont ugyanolyan hideg volt, mint a szabad ég alatt. Végül a mikrobuszba ültünk be és fűtöttünk.

Polka a kisdöntőben az első 500 méteren még remegett, annyira átfagyott. Nagyon peches volt ebből a szempontból, ugyanis a versenytársait ennyire nem viselte meg az időjárás, mert mindenki alacsonyabb volt nála. Ha nem lett volna ez a hideg, akkor megnyerte volna a B döntőt. Sőt, ha az előző napon nincs az a hasonlóan hűvös időjárás, akkor az A döntőbe jut, ahol a nyári formája alapján negyedik, ötödik is lehetett volna. Egy rendkívül hosszú, tekert, préselt, kisajtolt hosszú szezont nem lehet kimagasló formában végigcsinálni. Éppen ezért nagyon jónak ítélem az Európa-bajnoki szereplését is.

Sok hosszú sikeres év, a kettesben közösen elért egyetemi világ, és Európa-bajnoki címek után mennyire volt nehéz elengedni Krémer Esztert?

Amikor 2019 őszén az európai olimpiai pótkvalifikáció előtt szóba került, hogy neki szkiffben, nekem pedig könnyűsúlyú dublóban lenne nagyobb esélyem, akkor megbeszéltük, hogy 2020-at külön töltjük. Nem volt rossz érzés nélküle, csak szokatlan.

Krémer Eszter, a Polkával kettesben egyetemi világ, és Európa-bajnoki címet szerző válogatott evezős:

Nagyon örülök Polka sikerének. Nyáron látszódott, hogy megindult alatta a hajó. Egy kicsit ismerem az aggodalmait, gondolok itt arra, hogy a könnyűsúlyú egypár nem olimpiai szám, de igyekezett megmutatni, hogy mit tud. Remélem egy párral könnyűsúlyú dublóban az olimpiai pótkvalifikáció is menni fog. Attól hogy nem egy hajóban evezünk, még nagyon szurkolunk egymásnak. Megtanultuk hogyan készüljünk, versenyezzünk külön. Nem szakadtunk el, a barátságunk ugyanúgy megmaradt. Az Ob-n nagyon örültünk mindketten annak, hogy ilyen eredményesen szerepelt klubunk, az MTK.

Mikor kezdett el menni alattad a hajó?

Április és májusban csak ergóztunk és, amikor végre kiszabadultunk a vízre nagyon jól éreztem magam. Egyszer csak elkezdett suhanni a szkiff, élveztem minden edzést a jó időben. Fantasztikus érzés volt!2

Hogy viseled a koronavírus második hulláma által nehezített időszakot? Sikerült elkerülnöd a megfertőződést?

Sajnos nem. Az Eb utáni két hetes pihenő után elkaptam a koronavírust. Öt hétig nem tudtam edzeni.

Rettenetes, igazi „agyölő” időszak volt, ennyit még soha nem hagytam ki! Megviselte a szervezetemet a betegség, még egy séta is megerőltető volt. Az év végén a szolnoki edzőtáborban végre evezhettem, de mind a mai napig csak könnyített edzésmunkát végzek.

Vissza kell magam fogni, mert a pulzusom az egekbe megy, ha nem teszem. Az edzőtáborban, ha megerőltettem magam másnap szinte edzeni sem tudtam, annyira elfáradtam. A kérdés az, hogy mikor tudom magamat visszahozni arra a szintre, hogy rendesen el tudjam kezdeni azt az edzésmunkát, ami egy válogatott sportolótól elvárható.

Ebben a nehéz időszakban ki a legnagyobb támaszod?

A családom és a szerelmem. Egyébként a magánéletemben is nagy változáson mentem keresztül az elmúlt évben.

A pandémia nyilván az edződdel Eros Gorettivel is megnehezíti, vagy talán el is lehetetleníti a személyes kapcsolattartást…

Sajnos igen. Eros, Olaszország a COVID által egyik legsúlyosabban érintett tartományában Lombardiában él. Nagyon keveset tudtunk találkozni, jobbára csak az Országos Bajnokság idején. Telefonon tartjuk a kapcsolatot, küldök neki videókat az edzésről, amiket elemez. Messze nem ideális helyzet.

Kik azok akik nagy segítséget nyújtanak számodra itthon?

Székely Balázs az MTK Budapest szakosztályvezetője nagyon sokat segít, többek között abban is, hogy megteremti a klubban a feltételeket. A dietetikusom és segítője is fontos támasz, csakúgy, mint a válogatott keretorvosa dr. Matusovits Andrea.

Mik az idei céljaid?

Az elsődleges cél az európai olimpiai pótkvalifikáció, jó lenne megszerezni az indulási jogot könnyűsúlyú dublóban. Aztán, ha odajut az ember, persze jó lenne kvalifikálni Tokióra. 

Borítókép: MESZ Sajtó
Forrás: MESZ Sajtó

Videók