Kettős magyar siker a maratoni kajak-kenu vb-n!

Lakatos Zsanett nyerte a női kenu egyesek versenyét a győri maratoni kajak-kenu világbajnokság nyitónapján. Az ezüstérmet a szám másik magyarja, Takács Kincső szerezte meg.


A maratoni vb programjában először szereplő női kenu egyes versenyszám felnőtt résztvevőinek 22,2 kilométert kellett teljesíteniük a Mosoni-Dunán, az erőpróbára összesen nyolcan vállalkoztak. A két magyar, Lakatos és Takács - akik a gyorsasági szakágban párosban világbajnokok - duplán is hazai környezetben lapátolhatott, hiszen mindketten a Graboplast Győri VSE sportolói.

A rajt után aztán hamar kiderült, hogy a helyismeret mellett a tudás is a magyarok oldalán áll, ugyanis a győri duó hamar ellépett a többiektől, s körülbelül féltávig együtt haladt. Óriási előnyt szereztek. Még az is belefért, hogy az első kört követően egy technikai hiba miatt kapott 15 másodperces büntetésüket letöltve a parton várakozzanak - ekkor sem érte utol őket senki. Körülbelül tíz kilométer után aztán Lakatos ellépett kissé fáradó versenyzőtársától, s a folytatásban magabiztosan evezve haladt a cél felé. A sikerét semmi és senki nem veszélyeztette, így bő másfél órával a startot követően ő ért elsőként a célba. Takács közel öt perc hátránnyal lett második, míg a bronzérem a francia Marine Sansinenának jutott.

"A büntetéstől kicsit megijedtem, s ez meg is bontotta a taktikámat. A verseny előtt megbeszéltük, hogy segíteni fogjuk egymást Kincsővel, a második körben azonban úgy éreztem, hogy el kell indulnom. - nyilatkozott a parton Lakatos, aki a sportág történetének első női kenus maratoni világbajnoka lett. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a jövőben is elsősorban a gyorsasági szakágra összepontosít. - Ez egy ajándék volt számunkra, hogy itthon, hazai környezetben versenyezhettünk, kihasználtuk a lehetőséget. Köszönjük a biztatást a szurkolóknak!"

Takács a célba érve azt mondta: nagyon hosszú volt a verseny, s azt gondolta, jobban fogja bírni. "Azt hittem, jobban tudom tartani a tempót Zsanival, de az ezüstnek is nagyon örülök" - nyilatkozott.

A délelőtti ifjúsági versenyekben is jutott jó néhány érem a házigazdáknak: hasonlóan a felnőtt kenusok küzdelméhez, a női kajak egyeseknél is kettős magyar siker született az első helyen célba érő Sólyom Dóra és a második Pető Réka Dominika révén, míg a női kenusoknál Bónyai Regina második, az olasz születésű Bragato Giada pedig harmadik lett.

Videók