"Már volt páros egy páros edzésünk, ami elsőre nem tűnt rossznak"

Két olimpiai bajnok egy hajóban edzett.


Március eleje óta Sevillában edzőtáborozik az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Kopasz Bálint, aki idén is elsősorban fő számában, azaz kajak egyes 1000 méteren szeretne jól teljesíteni, de már kipróbálta a párost is Tokió másik egyéni győztesével, Tótka Sándorral.

"Sajnos nagyon vegyesek most az érzéseim. Ötödjére vagyok itt, de ilyen szeles, esős, változékony időjárást még nem tapasztaltam. A víz is nagyon hullámos, sokan vagyunk rajta napközben, és a motorosok hullámai is zavaróak - nyilatkozott a magyar szövetség honlapján Kopasz. - Ez a technika rovására megy, a csípőt és a derekat is jobban igénybe kell venni. Fokozottan figyelek a nyújtásra, a mobilizációs gyakorlatokra, illetve sokat segítenek a masszőrök. Mindezektől függetlenül mentálisan és fizikálisan is jól érzem magam, és a sérülések is elkerültek eddig."

A délelőtti és délutáni edzéseket minden nap kondival vagy futással egészíti ki a sportoló, aki március hatodikán utazott ki Sevillába. Eddig a kilométergyűjtésen volt a hangsúly, de a héten már megkezdte a résztávos edzéseket is.

"Szép lassan kezd összeállni a technikám. Szerencsére van egy nagyjából négykilométeres szakasz, ahol a part nem köves, hanem növények nőtték be, amelyek elnyelik a hullámokat, így ott tudom a mozgásomat csiszolgatni. Messze vagyok még a valódi formámtól, de szerintem két hét múlva már menni fogok maximumhoz közeli kétezreket, otthon pedig jöhetnek majd az ezer méteres pályák is" - fogalmazott.

 


Kopasz Bálint elégedett a sevillai körülményekkel.
Fotó: MKKSZ.hu 

A Győri VSE 24 éves kajakosa a tavalyi gyorsasági világbajnokságon versenyzett legutóbb, amelyen három számban is indult. Motiváltan várja az idei kihívásokat is, igaz, egyelőre ezekre még kevesebbet gondol.

"Annyira nincs még meg bennem a versenyláz, mint mondjuk tavaly, de különben sem vagyok izgulós típus. Még az is lehet, hogy kicsit döcögősen fog kezdődni számomra a szezon, de keményen készülök, és szeretnék kijutni a Eb-re és a vb-re is. Meglátjuk, hogy a többiek, mint például Varga Ádám és Noé Bálint milyen formában lesznek, de akár egy fiatal, mondjuk Kurucz Levente is okozhat hasonló meglepetést, mint én 2016-ban. Kiélezett harcra és népes mezőnyre számítok itthon" - mondta az olimpiai bajnok.
Tokió másik egyéni olimpiai bajnoka, Tótka Sándor a múlt héten úgy fogalmazott, több társával is kipróbálná az ötszáz párost, így Kopasz Bálinttal is, aki most elmondta, hogy ez azóta meg is történt.

"Már volt egy páros edzésünk, ami elsőre nem tűnt rossznak, és ezt az edzőink is megerősítették. El tudnám képzelni a párost Sanyival, mert úgy tűnt, hogy a mozgásunk is passzol. Viszont én idén szeretnék egy kicsit pihenősebb évet, ezért elsősorban az egyesre fókuszálok, de mindenképpen lehet jövő ebben az egységben" - zárta beszámolóját Kopasz Bálint, aki április 16-án tér haza Spanyolországból.

 

Borítókép: Facebook.com/ MKKSZ (archív) 

Videók