"A kvóta megszerzésére reális esélye van Adolf Balázsnak és Fejes Dánielnek”

Csapatot hirdetett a szövetségi kapitány.


Hüttner Csaba, a kajak-kenu válogatott szövetségi kapitánya kihirdette keretét a szerdától vasárnapig tartó szegedi versenyre: az első két napon sorra kerülő európai olimpiai pótkvalifikációs viadalon hat, a pénteken rajtoló világkupán pedig összesen 45 magyar sportoló áll majd rajthoz a Maty-éren.

A magyar válogatott a megszerezhető 18-ból eddig 14 kvótát gyűjtött be a nyári, tokiói játékokra (5 férfi kajakost, 6 női kajakost és 3 női kenust), ezen a héten még négy számban - férfi C-1 és C-2 1000 méteren, valamint férfi K-2 1000 és K-1 200 méteren - próbálkoznak majd a hazai versenyzők.

"A kvóta megszerzésére reális esélye van Adolf Balázsnak és Fejes Dánielnek C-2-ben, valamint Csizmadia Kolosnak a sprinttávon, ők már a tavalyi világkupán bizonyították, hogy ott lehetnek a legjobbak között, és az idei formájuk is bíztató. A múlt heti pótkvalifikációs válogatón meggyőzően szerepelt a Béke Kornél, Varga Ádám kajakos duó is, akár ők is megszerezhetik az utolsó hiányzó férfi kajakos indulási helyett K-2 1000 méteren" - mondta a szakvezető a magyar szövetség honlapján. K-1 200 és C-2 1000 méteren az első két hely ér majd tokiói indulási jogot, míg K-2 1000, illetve C-1 1000 méteren csak a győztes örülhet.

A pótkvalifikációs verseny magyar indulói:
férfi K-1 200 m: Csizmadia Kolos
férfi K-2 1000 m: Béke Kornél, Varga Ádám
férfi C-1 1000 m: Bodonyi András
férfi C-2 1000 m: Adolf Balázs, Fejes Dániel

A pénteken kezdődő világkupán összesen 26 versenyszámban osztanak érmeket, és miután ebben a sorozatban megengedett, szinte mindegyikben két magyar egység áll rajthoz. A vk-n elért hazai eredményeket Hüttner Csaba több számban figyelembe veszi az olimpiai csapat kialakításakor is. A kontinentális pótkvalifikációs verseny és a vk döntőit élőben közvetíti az M4 Sport. Az esemény hivatalos oldalán, a szeged2021.com-on nem csak a döntők, hanem az összes futam követhető lesz. A verseny a járványügyi intézkedések miatt zárt kapus. A vk-n paraversenyszámokat is rendeznek, amelyeken tokiói paralimpiai kvótákat lehet szerezni. A magyar paracsapat eddig három indulói helyet gyűjtött, Weisz Róbert szövetségi kapitány szerint ezen a versenyen reális esély van még 1-2 kvótára.

A magyar vk-csapat:
férfiak:

K-1 200 m: Tótka Sándor, Birkás Balázs
K-1 500 m: Nádas Bence, Kós Benedek Tibor
K-1 1000 m: Kopasz Bálint, Gál Péter István
K-2 500 m: Balogh Gergely, Szendy Maximillián; Noé Zsombor, Dombvári Bence
K-2 1000 m: Noé Bálint, Kulifai Tamás; Vajda Bence Ferenc, Erdélyi Tamás
K-4 500 m: Balogh, Molnár Péter, Nádas, Tótka; Noé Zs., Vajda, Dombvári, Kós
K-1 5000 m: Kopasz, Noé B.
C-1 500 m: Kiss Balázs, Szőke Attila
C-1 1000 m: Szőke, Slihoczki Ádám
C-2 500 m: Hajdu Jonatán, Fekete Ádám; Zombori Dominik, Kocsis Ádám
C-2 1000 m: Adolf Balázs, Fejes Dániel; Hajdu, Fekete
C-1 5000 m: Adolf, Fodor

nők:
K-1 200 m: Kárász Anna, Kiss Blanka
K-1 500 m: Kárász, Rendessy Eszter
K-1 1000 m: Kőhalmi Emese, Bakó Olga
K-2 200 m: Lucz Anna, Kiss Blanka
K-2 500 m: Biben Karina Klaudia, Rendessy Eszter; Lucz Anna, Csikós Zsóka
K-4 500 m: Kőhalmi, Biben, Bakó, Csikós
K-1 5000 m: Csikós, Rendessy
C-1 200 m: Takács Kincső, Seres Fanni Barbara
C-1 500 m: Bragato Giada, Molnár Csenge
C-1 5000 m: Kisbán Zsófia, Horányi Dóra
C-2 200 m: Horányi, Seres; Bragato, Kisbán
C-2 500 m: Balla Virág, Takács; Gönczöl Laura, Opavszky Réka

vegyes számok:
K-2 200 m: Lucz Anna, Csizmadia Kolos; Kiss Blanka, Apagyi Levente
C-2 200 m: Molnár Csenge, Hajdu Jonatán; Horányi Dóra, Fekete Ádám

A program:
szerda:
európai olimpiai pótkvalifikációs verseny: előfutamok 10.00 és 15.00, középfutamok 12.00 és 17.30
csütörtök:
európai olimpiai pótkvalifikációs verseny: döntők 11.00 (férfi C-1 1000 m 11.24), paraverseny, döntők 17.20, döntők 18.32 (férfi K-1 200 m 18.39, férfi C-2 1000 m 18.46, férfi K-2 1000 m 18.55)
péntek:
világkupa: előfutamok 9.00 és 16.10, középfutamok 15.00 és 16.52, paraverseny, döntők 10.00
szombat:
világkupa: középfutamok 9.00 és 15.00, döntők 11.33, paraverseny, döntők 10.10 és 17.20, előfutamok 16.35
vasárnap:
világkupa: középfutamok 9.45, döntők 11.33 és 14.30

Borítókép: kajakkenusport.hu

Videók