Remekeltek a magyar versenyzők a kajak-kenu világkupán

Újabb érmeket szerztek a hazai paraversenyzők.


Szinte hibátlanul sikerült a délutáni középfutamos program a házigazda magyar csapatnak, a paradöntőkben pedig újabb érmeket gyűjtöttek a hazai versenyzők a szegedi kajak-kenu világkupa pénteki nyitónapján.

A verseny második szakaszában minden futamban az első három hely ért döntős folytatást.

Kezdésként, a női C-1 500 méter első középdöntőjében kettős magyar sikert láthatott a Maty-ér közönsége, Bragato Giada nyert Kisbán Zsófia előtt, majd a kajak kettesek hasonló távú versenyében Bodonyi Dóra és Kőhalmi Emese másodikként, Szellák Szabina és Zupkó Vanda pedig harmadikként ért célba.


Bragato Giada (Fotó: Magyar Kajak-Kenu Szövetség)

A férfi kajakosoknál, ugyancsak 500-on Kopasz Bálint szinte végighajrázta a távot, hatalmas tempót diktálva akkora előnyt szedett össze, hogy a végén már ki is engedhetett, így is nyert, míg a másik középfutamban Birkás Balázs nagyot küzdve lett harmadik.


Kopasz Bálint (Fotó: Magyar Kajak-Kenu Szövetség)

Férfi C-1 1000 méteren hazai részről csak Kiss Balázsnak sikerült beverekednie magát a legjobb kilenc közé, harmadikként célba érve 15 századmásodperccel előzte meg honfitársát, az így B döntőbe kényszerülő Bodonyi Andrást.

Másik hat számban most kezdődtek meg a küzdelmek.

Női C-2 500 méteren a Gönczöl Laura, Opavszky Réka duón - amelynek tagjai mindössze 17 évesek és a koronavírusos Balla Virág, valamint az ugyancsak visszaléptetett Devecseriné Takács Kincső helyére ugrottak be - egyáltalán nem látszódott megilletődöttség. A páros szép előfutam-győzelemmel egyből továbblépett a döntőbe, ahogy a második előfutamban vízre szálló Bragato, Kisbán kettős is, amely másodikként ért célba.

A férfi 1000 méteres párosoknál ugyanakkor egyedül az Adolf Balázs, Fejes Dániel kenus egységnek sikerült egyből a fináléba verekednie magát a magyarok közül. Az idei év felfedezettjei, akik az összes nyári edzésversenyt megnyerték Szolnokon, immár a nemzetközi mezőnyben is letették a névjegyüket. Annak ellenére, hogy a megszokottól eltérően mindketten a jobb oldalon eveznek, magabiztosan utasították maguk mögé riválisaikat, s legközelebb már a döntőben bizonyíthatnak. A Sáfrán Mátyás, Bakó Tamás duó és a kajakosoknál a Noé Zsombor, Dombvári Bence kettős egyformán negyedikként zárt, Kammerer Zoltán és Kulifai Tamás pedig ötödik lett első pályáján - ezek az egységek a középfutamba kerültek.

Női K-1 500-on nem lehetett egyenes ágon továbbjutni, az előfutamok során Bodonyi Dóra egy első, Kőhalmi pedig egy harmadik hellyel "melegített" a középdöntőre.

Az új szám, a 200 méteres vegyes páros most debütál a nemzetközi porondon. Kezdésként, az előfutamban a kenusoknál Molnár Csenge és Hajdu Jonatán második, míg Kisbán Zsófia és Fekete Ádám harmadik, a kajakosoknál Lucz Anna és Csizmadia Kolos első, Kiss Blanka és Apagyi Levente pedig harmadik hellyel lépett tovább a vasárnapi döntőbe.

A para szakágban már a nyitónapon is rendeztek finálékat, s a délelőtti egy-egy ezüst- és bronz után délután további nyolc érmet, közte egy aranyat is szereztek a magyarok. A tavaly ugyanitt világbajnoki címet szerzett Kiss Pétert ezúttal sem lehetett megelőzni a KL1-es kategória fináléjában, amelyben Suba Róbert a harmadik helyen végzett. Pulai Erika (KL1), Varga Katalin és Rozbora András (KL2), valamint Molnár Nikoletta (KL3) ezüstérmet szerzett, Rescsik Csaba (KL2) és Kiss Erik (KL3) pedig harmadik lett.

Varga Katalin így reagált a dobogós heylezésre:

A gyorsasági és a para szakágban idén ez az egyetlen felnőtt nemzetközi verseny, 33 ország több mint 400 sportolója vesz részt rajta.

A járványügyi szabályok és korlátozások ellenére, illetve azok szigorú betartása mellett szurkolók is lehetnek a Maty-éren, de akik nem tudnak a helyszínen drukkolni, azok minden futamot követhetnek a rendezvény hivatalos honlapján. Szombaton és vasárnap délelőtt a döntőket az M4 Sport is élőben közvetíti.

A vk további programja:
szombat:
középfutamok 9.15
döntők 11.33
középfutamok 14.30
előfutamok 15.25
paraverseny, döntők 9.55, 11.00, 15.45 és 16.50
vasárnap:
középfutamok 9.30
döntők 10.33

Borítókép: Magyar Kajak-Kenu Szövetség

Videók