13 éve szelte át az óceánt a Tűzhangya

Magyarok akkor először vágtak neki az Atlanti-óceán átevezésének.


Több, mint 10 évvel ezelőtt két huszonéves fiatal nagy álmot szövögetett. Elhatározták, hogy építenek egy kajakot és ketten átevezik az Atlanti-óceánt. Tudták, hogy nem lesz egyszerű, és azt is a nyílt vizen csak egymásra számíthatnak. Bíztak magukban, akkor is, amikor a közvélemény nem feltétlen bízott bennük. Aztán 2013-ban megcsinálták, bezsebelve ezzel számos díjat és elismerő gratulációt.

Rakonczay Gábor azóta egyedül is átevezte már ezt a szakaszt, legutóbb pedig egy SUP-pal vágott neki ugyan ennek a kihívásnak.

A 2007-es expedícióra így emlékezett vissza:

13 éve volt az első magyar óceánátevezés, a saját tervezésű és építésű, Tűzhangya névre keresztelt hajóval.

Előtte: sosem eveztünk, sose voltunk óceánon, sose építettünk hajót...

Utána: vegyes páros világrekord (51 nap 6 óra), amerikai Év Kalandja Díj, angol Guinness World Record elismerés és Magyar Formatervezési Díj.

Akkor azt hittem a kaland a lényeg és hogy olyat tehessek amit más még nem tett. És persze ez ma is fontos, de ma már inkább egy erős hálát érzek, hogy akkor volt bátorságom ezen az úton elindulni...

Köszönet érte Vikinek akivel vállvetve küzdöttünk a viharban és köszönet a csapatnak és a családomnak, akik végig hittek benne, hogy két huszonéves átevezheti az Atlanti-óceánt úgy, hogy előtte még az óceán parton se sétáltak.

Képekben a 13 évvel ezelőtti kihívás:


A terv.


Az építés.


Az útvonal.


Út közben.


"Az áldozat."


A jutalom.

Borítókép és fotók: Facebook.com/RakonczayExpedíciók

Sport365.hu - "Olyan expedíciókat tervezek, amiket nem lehet félvállról venni." - Rakonczay Gábor

Rakonczay Gábor több olyan expedíciót is tervez, amiket még soha senkinek nem sikerült teljesítenie. Novemberben újra útnak indul SUP-jával, azt követően pedig szeretné teljesen egyedül átgyalogolni az Antarktiszt. Az extrém sportoló saját bevallása szerint korábban hajlamos volt rá, hogy minden évben újabb és újabb kihívásba kezdjen bele, és a teljesítések számát nézze, mára azonban már megtanulta, hogy ezeket az expedíciókat nem szabad félvállról vennie.

Videók