Óriásit versenyzett Kozák és Tótka - FRISSÍTVE videóval

Jó napjuk volt az újpesti kajakozóknak.


Két újpesti kajakozó, Kozák Danuta és Tótka Sándor győzelmét hozták a csütörtöki nyitónap döntői a kajak-kenusok Szolnokon zajló első válogatóversenyén.

 
Kozák olimpiai, világ- és Európa-bajnoki címvédőhöz méltóan versenyzett a kajak egyesek 500 méteres fináléjában, amely ezúttal hétfős volt. Az erős hátszélben rögtön a rajt után az élre állt, s innentől kezdve a riválisok már csak a hátát nézhették. Féltávnál több mint egy hajóhosszal vezetett, és a célba is óriási előnnyel érkezett az ötszörös olimpiai bajnok.
 
A második helyért nagy volt a csata, amelyet végül az ugyancsak olimpiai bajnok Csipes Tamara nyert, mögötte honvédos klubtársa, Medveczky Erika ért be harmadikként.
 
A hosszú kihagyás után visszatérő, háromszoros ötkarikás aranyérmes Szabó Gabriella, valamint a kétszeres olimpiai bajnok Fazekas-Zur Krisztina nem jutott döntőbe.
 
Férfi K-1 400 méteren - amely ugyanúgy, ahogy tavaly a K-1 200 méter és a K-2 500 méter mellett a négyes hajó összetételének kialakításában segíti Hüttner Csaba szövetségi kapitányt - ugyancsak heten lapátoltak a fináléban, amely óriási küzdelmet hozott. Tótka végül mindössze 28 ezredmásodperccel előzte meg a szegedi Nádas Bencét, akit szintén szorosan követett klubtársa, Birkás Balázs.
 
A válogató első napján a felnőtteknél csak ezt a két számot rendezték meg.
 
A szolnoki viadal vasárnapig tart.

Eredmények (a szövetség eredményközlője alapján):
férfi K-1 400 m:
1. Tótka Sándor (UTE) 1:15.666 perc
2. Nádas Bence (NKM Szegedi Vízisport SE) 1:15.694   
3. Birkás Balázs (NKM Szegedi Vízisport SE) 1:15.733

női K-1 500 m:
1. Kozák Danuta (UTE) 1:48.448 perc
2. Csipes Tamara (Budapesti Honvéd) 1:49.971   
3. Medveczky Erika (Budapesti Honvéd) 1:50.065

Videók