Szabó Gabriella kicsit 'skizo' az edzéseken - videó

Újra olimpiára készül a kajakos.


Szabó Gabriella a számára két aranyéremmel zárult riói olimpia után kereste a helyét: hagyott ki szezont és edzőt is váltott, most viszont visszatért a sikeres recepthez. Újra Tóth Lászlóval, és újra olimpiára készül.
 
„Nagyon kerestem az utamat, hogy mit szeretnék csinálni, akarok-e még kajakozni, megcélzom-e a negyedik olimpiát. Szerintem megérte, mert úgy érzem, a feladatba bele szerettem volna határozottan vágni, és jó helyen vagyok” – nyilatkozta a DIGI Sport híradójának a háromszoros olimpiai bajnok kajakos.
 
Tóth László nagyon örül, hogy visszatért hozzá Szabó Gabriella. „Egy edzőnek, aki a tanítványával a legnagyobb eredményt éri el, tehát olimpiát nyer, természetesen hiányzik a versenyző. Az elmúlt évek nem múlnak el nyomtalanul egy edzőben sem.”
 
Harag nincs köztük, sőt az edző leadta tanítványait, és teljes erőbedobással csak a háromszoros olimpiai bajnokra koncentrál. „Az utóbbi két évben kevés olyan visszajelzést kaptam a mindennapokban, ami erősített volna. Túlságosan nagy mumusokat kerestem magamnak, és túlságosan felnagyítottam a problémákat. Ezért most nagyon jó, hogy Vackor minden nap mond nekem olyan pozitív töltéseket, amivel egy kicsit erősítget engem.” 
 
Szabó Gabriella a negyedik olimpiájára ugyan egyedül készül, mégsem magányos. „Folyamatosan beszélek magamban, én vagyok a saját edzőpartnerem, a saját ellenfelem, úgyhogy egy kicsit ’skizo’ vagyok az edzéseken. De nem tudnék ilyen nagy mottókat mondani, az biztos, hogy állandóan buzdítom én is saját magamat.”

A Honvéd kajakosának a célja, hogy az egyes által újra csapathajóba kerülhessen a bitangerős női mezőnyben: a páros és a négyes az álma. Ezért a májusi válogatón teheti meg az első lépést. „Ahhoz most már szerintem tényleg minden kártyámat kijátszottam, hogy nekem most nagyot kell villantanom ebben az évben egyéniben elsősorban, és utána, remélem, lesz lehetőségem megmutatni azt, hogy mit tudok párosban” – bizakodik a kajakos, akinek az edzője is mutatja az irányt. „Ha ott tudunk lenni a világbajnokságon, Szegeden, az nagy előrelépés lenne, és onnan már nincs megállás Tokióig.”   

Videók