Xander Schauffele nyerte a férfi golftornát

Már a második napon az élre állt, onnan pedig nem volt megállás a végéig.


Az amerikai Xander Schauffele nyerte meg a férfi golfozók versenyét vasárnap a tokiói olimpián.

Az idei US Mastersen harmadik 27 éves játékos a második napon állt az élre, a folytatásban pedig kiegyensúlyozott teljesítménnyel őrizte meg pozícióját a négynapos viadalon. Sikere ugyanakkor nem volt izgalommentes, vasárnap az utolsó lyukon gyenge elütéssel kezdett, de a nehéz helyzetet is jól kezelte, két szép ütéssel a lyuk közelébe ért és negyedikre két méterről begurította a labdát. Ezzel az alapütésszámmal azonos eredménnyel teljesítette a szakaszt és megőrizte együtéses előnyét a szlovák színekben versenyző Rory Sabbatinivel szemben. A 2019-ig dél-afrikai színekben játszó Sabbatini három nap után nem volt az esélyesek között, de vasárnap fantasztikusan teljesített, 61 ütésből ment végig a 71 ütéses pályán és feljött a második helyre.

A harmadikon hetes holtverseny alakult ki, így rájátszás döntött a bronzéremről. Ezt végül a tajvani Pan Cseng Cung szerezte meg, maga mögé utasítva többek között a négyszeres Major-győztes ír Rory McIlroyt és a hazai kedvenc Macujama Hidekit, Japán első Major-győztes golfozóját.

Eredmények:
golf, férfiak, olimpiai bajnok:

Xander Schauffele (Egyesült Államok) 266 ütés (68, 63, 68, 67)
2. Rory Sabbatini (Szlovákia) 267 (69, 67, 70, 61)
3. Pan Cseng Cung (Tajvan) 269 (74, 66, 66, 63)

Borítókép: Jon Schaeffer/Twitter

Videók