Vizes vb: Gyárfás a FINA kommunikációját irányítja, Kemény az edzői bizottságban

Gyárfás Tamás alelnököt bízta meg a Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) új összetételű vezető testülete, a büro a szervezet kommunikációs tevékenységének irányításával.


A magyar szövetség tájékoztatása szerint a büro hétfőn a FINA-n belüli feladatkörökről, illetve a különböző bizottságok összetételéről döntött.

Az ülésen eldőlt, hogy a pénteken alelnöknek választott Gyárfás a sportág fejlődéséért felelős bizottságba is bekerült.

Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke a FINA edzői bizottságának, Salamon Ferenc a Masters bizottságnak, míg Csurka Gergely a médiabizottságnak lett a tagja.

A vízilabda bizottságban ugyanakkor nem lesz magyar, mivel a Martin György helyére jelölt, háromszoros olimpiai bajnok Molnár Tamást nem választották be.

Videók