Vívó-vb: Rédli és Boczkó egymással vív a negyeddöntőért

Biztosan lesz magyar negyeddöntős a férfi párbajtőrözők csütörtöki versenyében a budapesti vívó-világbajnokságon, mivel a legjobb 16 közé jutott Rédli András és Boczkó Gábor egymással vív.


 

A harmadik magyar, Imre Géza vereséget szenvedett a második fordulóban, így ő befejezte szereplését egyéniben.

Imre Géza, aki az előző körben a címvédő Paolo Pizzót búcsúztatta, váratlanul kemény falba ütközött Vincent Pelletier személyében. A magyar párbajtőröző aktívan lépett fel, de az első három akciója pontatlan volt, a kanadai pedig élt a lehetőséggel. Háromtusos hátrányban Imrének mennie kellett előre, de alig-alig találta el ellenfelét, aki jól védekezett és eredményesen szúrt vissza. A szünetben 3-8 volt az állás, és a helyzet a folytatásra sem változott. A hazai vívó értetlenül állt a történtek előtt, többször vizsgálgatta fegyverét, de mivel rendben volt, nem cserélt. Pelletier végül fölényesen nyert.

"Kiábrándító, ha így elverik az embert. Az ilyen típusú vívók ellen, mint amilyen ő, nem tudok vívni. Nem éreztem a ritmusát, bármit próbáltam, amíg előkészítettem, ő már megszúrt. Nem tudok mit mondani, teljes káosz volt, és még most sem tudom, mit kellett volna csinálnom" - mondta az MTI-nek negyedórával az asszója után Imre.

A másik páston ugyanekkor vívott Rédli és José Luis Abajo, a párharc azonban jóval tovább tartott, mert sok volt az állás, és kiegyenlítettebb küzdelem zajlott. Rédli 6-1-re elhúzott, sőt a szünet után már 7-1-re vezetett, a spanyol azonban - aki a 2008-as pekingi olimpia bronzmérkőzésén legyőzte Boczkó Gábort, majd 2009-ben vb-bronzot is nyert - fokozatosan visszazárkózott, igaz két találatnál közelebb nem került. Abajo támadott, Rédli többnyire hátrált - ez volt a jellemző az egész asszóra -, 14-12-nél pedig a magyar még egyszer megszúrta ellenfelét.

"Abajo olimpiai bronzérmes, nagy név. Még ha leáldozóban van is a csillaga, egy világversenyre mindig összekapja magát. Az döntött, hogy én koncentráltabb voltam, főleg az elején" - nyilatkozott Rédli, hozzátéve, hogy a második asszójára már elmúlt a lámpaláza.

Ellenfele a legjobb 16 között Boczkó lesz, aki Kim Szang Mint búcsúztatta fegyelmezett vívással. Az elején még kétszer a dél-koreai vívó vezetett, de az első három perc végére már Boczkónál volt az előny, többek között alkarra elhelyezett látványos negyedik tusának köszönhetően (4-2). A folytatásban aztán már nem is engedte közelebb magához ellenfelét, sőt többnyire nagyobb volt a különbség. 13-9 után két együttes találattal alakult ki a végeredmény.

VÍVÁS
Vívó vb, a 32 között:
Rédli-José Luis Abajo (spanyol) 15-12
Boczkó-Kim Szang Min (dél-koreai) 15-11
Vincent Pelletier (kanadai)-Imre 15-6

Videók