Vívó-vb: Knapek és Mohamed is kiesett, nincs már magyar női tőrben

Knapek Edina és Mohamed Aida is kiesett a nyolcaddöntőben, így nem maradt magyar versenyző a női tőrözők szerdai egyéni küzdelmeiben a budapesti vívó-világbajnokságon.


A két hazai vívónő egy időben lépett pástra a 16 között, ám míg az egyik mérkőzésen, Mohamed ellen az olimpiai bajnok olasz Elisa di Francisca folyamatosan szúrta a tusokat, a másik páston végig élt a magyar remény.

Mohamed nagyon egyoldalú találkozóján Solti Antal tanítványa csak 0-5-nél adta első találatát, s összességében is csak háromig jutott.

"Nagyon csalódott vagyok, mert szorosabb eredményre számítottam, de nem tudtam felvenni az olasz ritmusát" - mondta letörten az MTI-nek a Törekvés 37 éves sportolója.

A 32 között Varga Katalint búcsúztató Knapek gyorsan megszerezte a vezetést a szintén olasz Carolina Erba ellen, majd fokozatosan gyűjtögette a találatokat 8-3-ig.

Riválisa azonban még a második pihenő előtt megkezdte a felzárkózást, s a szünet után egy tusra megközelítette a magyart (8-7).

Ezt a támadást Knapek még visszaverte, s később 10-8-ra is vezetett, ám Erba ezt követően mégis egyenlíteni tudott, majd 12-10-re elhúzott.

Az utolsó fél percben Knapek visszajött a meccsbe, s nyolc másodperccel a vége előtt 13-13-ra egyenlített.

Az ezt követő ráadásban Erba volt a kedvezményezett, így Knapeknek támadnia kellett, de a győztes tust az olasz adta.

"Az elején jól ment a vívás, bíztam benne, hogy meg tudom tartani az előnyömet, de az utolsó három percben szinte lebénult a lábam, nem tudtam mit tenni" - nyilatkozta Knapek, hozzátéve, hogy a ráadás előtt adott két tusa után meg sem fordult a fejében, hogy nem ő talál majd a hosszabbításban.

Szerdán még a férfi kardozók egyéni küzdelmeit rendezik a vb-n Szilágyi Áronnal, Gémesi Csanáddal és Szatmári Andrással. A főtáblás verseny 13.30 órakor kezdődik.

VÍVÁS
Világbajnokság, női tőr, a 16 között:
Elisa Di Francisca (olasz)-Mohamed Aida 15-3
Carolina Erba (olasz)-Knapek Edina 14-13
korábban:
a 32 között:
Knapek-Varga Katalin 15-13
Mohamed-Anne Sauer (német) 15-7
a 64 között:
Knapek-Astrid Guyart (francia) 15-13
Varga K.-Alekszandra Szinita (ukrán) 15-13
Mohamed-Martyan Jelinska (lengyel) 13-12
Valentina Vezzali (olasz)-Varga Gabriella 12-10

Videók