Szerkesztő: Bíró Ádám | MTI
2019. 03. 24. 17:42

Szilágyi Áron szerint fontos volt ez az érem a csapatnak.

Ezüstérmet nyert a magyar válogatott a férfi kardozók budapesti világkupa-versenyén.
 
A Szilágyi Áron, Szatmári András, Gémesi Csanád, Decsi Tamás összeállítású hazai együttes a 32-es tábla első fordulójában még nem vívott, a 16 között pedig magabiztosan lépett túl a kanadaiakon.     
    
A következő feladat már sokkal nehezebbnek ígérkezett és az is lett. A negyeddöntőben hol az egyik, hol a másik csapat vezetett, a hetedik pár után viszont az oroszok kedvező helyzetben érezhették magukat, mert addigra öttusnyi előnyt alakítottak ki. Szatmári azonban ezután 9-5-re verte Venjamin Resetnyikovot, Szilágyi pedig 6-1-re Kamil Ibragimovot.
    
Az elődöntő még szorosabban alakult. Eleinte a magyaroknál volt az előny, azután az olaszoknál, akik a hetedik párt követően két tussal vezettek. Szatmári ebből egyet dolgozott le 6-5-tel Enrico Berrével szemben, majd Szilágyi 6-3-ra verte Luca Curatolit.
    
Az aranyéremért a magyarok az elmúlt két évben világbajnok dél-koreaiakkal vívtak. Az ázsiaiak a negyedik pártól kezdve vezettek, és egy darabig magabiztosan őrizték előnyüket, mert a magyarok a soron következő két asszójukat egy-egy találattal elvesztették. Aztán a Decsi helyére beállt Gémesi döntetlent vívott Gu Bon Gillel, majd Szatmári 7-5-re verte Kim Jun Hót, a dél-koreaiak azonban még így is három tussal vezettek. Utolsóként Szilágyi próbálkozott ledolgozni a hátrányt Oh Szang Ukkal szemben, de csak egyszer-egyszer csillant fel a remény, azután mindig a dél-koreai ért el találatot, így egyre kevesebb esély volt a fordításra. Végül a dél-koreaiak 45-41-gyel érdemelték ki az aranyérmet.
    
"Az egyéni versenyben és a csapatban is hullámzó teljesítményt nyújtottam, de szerencsére az oroszok és az olaszok ellen, amikor kellett, ment a vívás. Ezt az állapotot kell stabilizálni" - értékelt a kétszeres olimpiai bajnok Szilágyi Áron, aki legjobb magyarként tizedik lett a szombaton véget ért Gerevich-Kovács-Kárpáti egyéni világkupán. - "Azt éreztem a döntő alatt, hogy nüánszokon múlik a végeredmény. Nagyon kellett ez az érem a csapatnak, az itteni teljesítmény kellő magabiztosságot ad majd nekünk a kvalifikációs időszakra" - tette hozzá.
    
Decsi András, a férfi kardozók vezetőedzője örült annak, hogy a dél-koreiakkal vívták a magyarok a döntőt.
    
"Nagyon nehéz ellenfél, a dél-koreaiak másfél éve uralják a férfi kard csapatversenyeket, jó volt ez a mérkőzés arra, hogy felmérjük, hol tartunk - mondta. - Igazi csapatként vívtak a fiúk, és éppen az volt a cél, hogy kvalifikáció megkezdése előtt elérjük ezt az állapotot."  
    
A bronzérmet az olaszok harcolták ki.
   
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem sportcsarnokában, a Ludovika Arénában rendezett Zarándi Csaba világkupán 29 csapat indult.
 
Eredmények:
    
a 16 között:
Magyarország-Kanada 45-30
    
a negyeddöntőben:
Koreai Köztársaság-Franciaország 45-44
Németország-Irán 45-26
Magyarország-Oroszország 45-41
Olaszország-Egyesült Államok 45-37
    
az elődöntőben:
Magyarország-Olaszország 45-43
Koreai Köztársaság-Németország 45-44
    
a 3. helyért:
Olaszország-Németország 45-29
    
a döntőben:
Koreai Köztársaság-Magyarország 45-41
    

A végeredmény: 1. Koreai Köztársaság (Gu Bon Gil, Ha Han Szol, Kim Jun Ho, Oh Szang Uk), 2. Magyarország (Szilágyi Áron, Szatmári András, Decsi Tamás, Gémesi Bence), 3. Olaszország (Enrico Berre, Dario Cavaliere, Luca Curatoli, Luigi Samele) 

Kép forrása: Hungarian Fencing Federation Facebook oldala

Cimkék: vívás , világkupa , budapest
div>

Legfrissebb híreink

22:58 - Elképesztő rekord dőlt meg a Premier League-ben NEMZETKÖZI FOCI
21:49 - Véget értek Fucsovics barcelonai álmai TENISZ
20:42 - Forradalmi pillanat a francia futballban! NEMZETKÖZI FOCI
19:06 - Asztalitenisz-vb: egyik szemünk sír, másik nevet EGYÉB SPORTOK
18:36 - Bendegúz ment, látott, győzött AUTÓ-MOTOR
17:47 - Balázs Attila a Budapesti tenisztorna második fordulójában TENISZ
17:12 - Stollárék kiütötték a 2. kiemeltet TENISZ
16:41 - Ronnie O'Sullivan kikapott az amatőr James Cahilltől EGYÉB SPORTOK
16:11 - Nagyban zajlik a budapesti asztalitenisz-világbajnokság - KÉPEK EGYÉB SPORTOK
15:45 - Már világbajnok, de még tele célokkal EGYÉB SPORTOK
15:44 - Babos Tímea bejutott a legjobb 16 közé TENISZ
14:53 - Magyar sikerek a genovai vitorlás versenyen EGYÉB SPORTOK
14:05 - „Kiváló rendezvény” minősítést kapott az asztalitenisz vb EGYÉB SPORTOK
13:43 - Edzőváltás a Wolfsburgnál NEMZETKÖZI FOCI
13:13 - Szerdán egymásnak esik a City és a United NEMZETKÖZI FOCI
12:42 - Új ellenfelet kapott Valkusz Máté TENISZ
11:55 - Sajnos a Chelsea csatárának szezonja véget ért NEMZETKÖZI FOCI
11:25 - A Veszprém nyolcadszor, a Szeged először juthat elődöntőbe KÉZILABDA
10:37 - A Dallas is bejutott a nyolc közé JÉGKORONG
09:29 - Hazard testvérét is topcsapatok csábítják NEMZETKÖZI FOCI
09:27 - NBA: Ismét megállíthatatlan volt a görög óriás - videó KOSÁRLABDA
08:12 - Tenisz: komoly tervei vannak a magyar származású klasszisjelöltnek TENISZ
07:48 - Gedó György 70 éves - PORTRÉ KÜZDŐSPORTOK
07:09 - Keddi sport: rangadó a Magyar Kupában EZT LÁTOD ÉLŐBEN
23:13 - Olasz foci: meglepetés a rangadón NEMZETKÖZI FOCI
22:26 - Tenisz: óriási szerencséje volt Babos Tímeának TENISZ
21:21 - Chelsea: ha Hazard megy, ez a klasszis pótolhatja NEMZETKÖZI FOCI
20:12 - Menjünk egy kört Sennával - csak úgy! VIDEÓ AUTÓ-MOTOR
19:33 - Jégkorong: ezzel a kerettel juthat az elitbe a magyar válogatott JÉGKORONG
18:56 - Így lehet bajnok a Barca szerdán NEMZETKÖZI FOCI
17:46 - Gera Zoltán ma 40 éves - VIDEÓ MAGYAR FOCI
17:19 - Modric 300. NEMZETKÖZI FOCI
16:55 - Magyar szumó-sikerek KÜZDŐSPORTOK
16:12 - Ronaldo büszkesége - VIDEÓ! NEMZETKÖZI FOCI
15:46 - Mi a következő lépés a legfiatalabb kamionbajnoknak? - VIDEÓ AUTÓ-MOTOR
15:45 - Ilyen, amikor Jakabos Zsuzsit meglocsolják VIDEÓ! ÚSZÁS
15:04 - Zidane szerint Benzema a legjobb - VIDEÓ! NEMZETKÖZI FOCI
14:15 - Fucsovics továbbjutott TENISZ
14:05 - Jól szerepelnek a magyarok a VB-n EGYÉB SPORTOK
13:45 - Notre Dame mezben lettek bajnokok - videó, fotók! NEMZETKÖZI FOCI
12:41 - Djokovic meglepő ajándéka TENISZ
11:40 - Mbappé nemet mond Zidane-nak NEMZETKÖZI FOCI
10:45 - Edzőváltás Jászberényben RÖPLABDA
10:15 - Drámai végjáték az NHL-ben JÉGKORONG
09:23 - Egy győzelem kell a továbbjutáshoz KOSÁRLABDA
09:08 - Hogyan legyünk fitnesz világbajnokok pár egyszerű lépésben - VIDEÓ EGYÉB SPORTOK
08:33 - Vereség ellenére csúcsformában a válogatott JÉGKORONG
07:49 - Örömünnep 34 év után NEMZETKÖZI FOCI
07:08 - Hétfői sport: pályán a Chelsea és Fucsovics EZT LÁTOD ÉLŐBEN

Élő eredmények