Visszavonul a svédek ugrócsillaga

Ahogy az várható volt, bejelentette visszavonulását Carolina Klüft, a svédek olimpiai, világ- és Európa-bajnok atlétája.


   
A 29 éves versenyző sípcsont-operációja miatt teljesen kihagyta idén a fedettpályás szezont, majd térdsérülése megakadályozta abban is, hogy ott legyen a londoni olimpián.
   
"Fáradt a testem. Szomorú vagyok, de vége. Magam mögött hagyom életemnek ezt a szakaszát, amelyre hihetetlenül büszke vagyok." - mondta Klüft, aki 2002 és 2007 között uralta a hétpróbát, háromszor nyert világbajnokságot, és 2004-ben, Athénban ebben a számban ötkarikás bajnok lett.
   
Később a hétpróbáról a távol- és hármasugrásra váltott, s azt már korábban közölte, hogy a londoni játékok után várhatóan befejezi a pályafutását.

Videók