Világjátékok: végleges aerobikos keret, szabadkártyás magyar fallabdázó

Véglegesítették a július 25-én kezdődő kolumbiai Világjátékokon részt vevő magyar aerobikválogatott keretét, miközben az is kiderült, hogy Szombati Edina fallabdázó szabadkártyával indul a versenyen.


A nem olimpiai sportágak sajtószolgálatának pénteki tájékoztatása szerint a Czinder Kinga, Tóth-Hosnyánszki Anita, Kovács Ramóna, Kőrösi Kitti, Szabó Júlia, Szilvás Angéla, Táskai Anita, Újvári Cecília Judit aero-step, valamint a Bakó Anett, Hegyi Dóra, Lendvay Dóra, Nagy Dorina, Szörényi Ágota alkotta sportaerobik csoport utazik majd el Caliba.

"A mezőny nagyon sűrű lesz Kolumbiában, így az adott napi forma dönt majd értékes finálés helyezésekről és érmekről" - mondta Altorjai Sándor, a Magyar Torna Szövetség főtitkára.
Közben a Nemzetközi Fallabda Szövetség Magyarországnak ítélt egy szabadkártyát, amellyel a hatszoros országos bajnok Szombati Edina vehet majd részt a Világjátékokon.

"Tizenhatos lesz a főtábla, amelyre selejtezőn át vezet az út, így szerencsés sorsolás esetén Szombati Edina főtáblára juthat Caliban" - vélekedett Képes Gábor, a Magyar Fallabda Szövetség főtitkára.

Az augusztus 4-ig tartó Világjátékokon jelen állás szerint 12 sportágban, aerobikban, búvárúszásban, erőemelésben, fallabdában, íjászatban, maratoni kajak-kenuban, ritmikus gimnasztikában, siklóernyőzésben, strandkézilabdában, szumóban, tájfutásban és táncsportban 54 sportoló képviseli majd Magyarországot.

Videók