Veszélyben a budapesti Eb?

Nem biztos, hogy meg tudják rendezni az eredeti időpontban a lovassportok 2021-es Európa-bajnokságát.


A tokiói olimpia 2021-re halasztása miatt veszélybe kerülhet a budapesti Európai Lovasjátékok megrendezése.

"A lovassportok 2021-es Európa-bajnoksága az Egy a természettel kiállítás társrendezvénye. A két rendezvény időpontja szoros összehangolást igényel a szervezőktől, hiszen a két rendezvény területigénye több esetben is azonos létesítményeket érint. Az öt szakág összevont Európa-bajnokságának megrendezése komoly veszélybe került" - olvasható a magyar szövetség honlapjának keddi beszámolójában.

A közleményből kiderül, a nemzetközi szövetség (FEI) levélben már megkereste a magyar szövetséget "a jövő augusztus végére tervezett verseny időpontjának megváltoztatására vonatkozóan".

"A lehetőségek mérlegeléséhez sajnos nem áll hosszú idő a rendelkezésre" - áll a közleményben, amelyből kiderül, a szervezők vizsgálják annak lehetőségét, hogy esetleg további helyszínek bevonásával a nem olimpiai szakágak versenyeit az eredeti időpontban rendezhessék meg.

A kontinensviadalon a díjlovasok, a paradíjlovasok, a díjugratók, a négyesfogathajtók, valamint a lovastornászok szerepelnének, de a díjlovaglás és a díjugratás szerepel az ötkarikás programban is.

A tokiói olimpiát a hétfői bejelentés alapján jövőre július 23. és augusztus 8., míg a paralimpiát augusztus 24. és szeptember 5. között rendezik.

Borítókép: Facebook.com/MagyarLovassportSzövetség

Videók