Vereséggel zárta a magyar női kosárválogatott a csehországi tornát

A lettek jobbak voltak.


A magyar női kosárlabda-válogatott 69-63-ra kikapott Lettországtól a csehországi felkészülési torna harmadik napján, Prágában.

Székely Norbert együttese - amely a szerb-lett közös rendezésű Európa-bajnokságra készül - csütörtökön 65-58-ra kikapott a házigazda csehektől, majd pénteken 83-58-ra legyőzte Bosznia-Hercegovinát.
A cseh szövetség honlapja szerint a szombati mérkőzésen a lettek jó kezdést követően a félidőben már 37-29-re vezettek. A fordulatos harmadik negyed közepére a magyarok 13-0-s etappal fordítottak, de a lettek ennél többet nem engedtek, és 16-8-as periódus után a záró játékrész előtt ismét náluk volt az előny. A kiegyenlített negyedik játékrészben ismét a lettek bizonyultak jobbnak.
Határ Bernadett a magyar csapat legeredményesebb játékosaként 22 pontot - továbbá 9 lepattanót - szerzett, 17 kísérletéből 14 volt sikeres. Határ két negyed után már 13 pontnál és 7 lepattanónál járt.
A lettek három győzelemmel megnyerték a tornát, amelynek zárómérkőzésén a csehek a bosnyákokkal játszanak.
A magyar válogatott számára a csehországi torna után két itthoni mérkőzés következik Fehéroroszország ellen a székesfehérvári MKOSZ-csarnokban.
A 16 csapatos kontinensbajnokság június 27-én kezdődik és július 7-ig tart. A magyar válogatott a C csoportban Törökország, Olaszország és Szlovénia ellen lép pályára a szerbiai Nisben. A csoportból az első három jut a legjobb 12 közé, a helyosztókat Belgrádban vívják.
Eredmény, 3. forduló (a cseh szövetség honlapjáról):
Lettország-Magyarország 69-63 (21-15, 16-14, 16-21, 16-13)

a magyar csapat legjobb dobói: Határ 22, Horti 14

 

Videók