Vádat emeltek két rendőr és egy civil ellen sakkozók bántalmazása miatt

Vádat emelt az ügyészség két rendőr és egy civil ellen Szaúd Mohamed al-Marzúki egyesült arab emírségekbeli sakkvezető tavaly júniusi szegedi bántalmazása miatt.


Szanka Ferenc elmondta: az egyik rendőrt hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazással és közúti veszélyeztetéssel, a másik rendőrt hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazással, a civilt pedig közúti veszélyeztetéssel vádolja az ügyészség.

Mindkét bűncselekmény három évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható, a vádhatóság mindhárom vádlottra pénzbüntetés kiszabását kéri a bíróságtól – közölte a szóvivő.

A vádirat szerint három rendőr egy civil gépkocsival járőrszolgálatot látott el Újszegeden, amikor a késő esti órákban felfigyeltek az arab sportvezetőre és fiatalabb társára, Szálim Abdur-Rahmán sakkozóra. A rendőrök azt hitték a férfiakról, hogy illegális bevándorlók, ezért igazoltatni akarták őket. A két arab férfi azonban menekülni kezdett. Üldözésükbe a rendőrök mellett bekapcsolódott egy taxis is, aki azzal követett el bűncselekményt, hogy megszegte a közlekedési szabályokat, amikor a sakkozók elé vágott autójával.

Az ügyészség szerint a rendőrök közül ketten bántalmazták – megütötték, illetve megrúgták – Szaúd Mohamed al-Marzúkit. Az eljárás során azt azonban nem lehetett megállapítani, hogy a sportvezető súlyos sérülése, sorozatos bordatörése miként keletkezett – tudatta Szanka Ferenc.

A sportvezető a 18éves Szálim Abdur-Rahmánt azért kísérte el Szegedre, mert a fiatalember Lékó Péterrel készült a tavaly augusztusi athéni junior sakkvilágbajnokságra.

Videók