Úszó Eb: Gyurta Gergely tizedik 10 kilométeren

Gyurta Gergely a tizedik helyen végzett a nyíltvízi úszók olimpiai távú, 10 kilométeres versenyében a berlini úszó Európa-bajnokság csütörtöki napján. Papp Márk a 17., Rákos Patrik pedig a 25. lett a 39 főt számláló mezőnyben.


Gyurta rögtön az élre állt, hogy a vízi csatározást elkerülve nyugodtan, saját iramát úszhassa, ám a többiek is vele tartottak, az üldözőboly legjobbjai egy-két testhossznyi távolságból követték. Az első - 2500 méteres - kör megtétele után nem változott a helyzet, ahogy féltávnál is Gyurta vezetett, s később is ő diktálta a tempót. A harmadik körben azonban a magyar versenyzőnek elébe vágott a francia Axel Reymond, s bár Gyurta nem szakadt le, többen is megelőzték.

A hajrában már nem tudott javítani, s végül - a kontinensviadal honlapja szerint - tizedikként érkezett célba. Az Eb-aranyat a holland Ferry Weertman szerezte meg az olimpiai ezüstérmes, többszörös világ- és Európa-bajnok német Thomas Lurz, s a vb-harmadik orosz Jevgenyij Dratcev előtt.

A nyitónapon 5 kilométeren 14. Papp Márknak csütörtökön a 17., a szerdán 11. Rákos Patriknak pedig a 25. hely jutott.

A folytatásban, a kora délutáni programban a nők 5 kilométeres viadala következik két magyarral, a 10 kilométeren ezüstérmes Risztov Évával, valamint Szilágyi Nikolettel.

ÚSZÁS
Európa-bajnokság, nyíltvízi úszás, férfi 10 kilométer
Európa-bajnok:
Ferry Weertman (Hollandia) 1:49:56.2 ó
2. Thomas Lurz (Németország) 1:49:59.0
3. Jevgenyij Dratcev (Oroszország) 1:50:00.6
...10. GYURTA GERGELY 1:50:08.0
...17. PAPP MÁRK 1:50:14.3
...26. RÁKOS PATRIK 1:52:01.2

Videók