Úszó Eb: biztos érmesek a magyar szinkrontoronyugrók, mert csak három pár indul

Az úszókkal párhuzamosan - egyéniben és párosban - a műugrók is megkezdték szereplésüket a berlini Európa-bajnokságon, és magyar szempontból a keddi nap jól indult: a női szinkrontoronyugrásban már biztos érmesként vághatott neki a selejtezőnek a Kormos Villő, Reisinger Zsófia kettős.


Méghozzá azért, mert a mezőnyt összesen három duó alkotta. Mindazonáltal egyáltalán nem a "futottak még" kategóriába tartozó, csupán szerencsés párosról van szó, hiszen világbajnoki 10. helye mellett hatodik, sőt ötödik is volt már Európa-bajnokságon a magyar kettős.

A selejtezőben két ugrás után még vezettek is Kormosék, s bár utána követtek el hibákat, összességében megállták a helyüket, hiszen a riválisokhoz képest ezen a szinten csekély különbséggel szorultak a harmadik pozícióba.

Haász Katalin csapatvezető elmondása szerint ha a rontásokat elkerülik, a délutáni döntőben akár még előre is léphetnek, és a jelenleg biztos bronzból még fényesebb medál is kerekedhet.

MŰUGRÁS
Európa-bajnokság,szinkrontoronyugrás, nők, selejtező
1. Maria Kurjo, My Phan (Németország) 305,67 pont
2. Jekatyerina Petuhova, Julija Tyimosinyina (Oroszország) 303,39
3. Kormos Villő, Reiseinger Zsófia 280,68

Videók