Újra Ultramarathon

Ismét megrendezik a Kassa-Miskolc Ultramarathont.


Ismét megrendezik a Kassa-Miskolc Ultramarathont, mely idén május 18-án rajtol Kassáról.
 
A szervezők pénteki, miskolci sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a 113 kilométeres távot egyéniben és 5-10 tagú váltóban teljesíthetik az indulók. A nemzetközi viadalon a két testvérváros közötti táv érinti a szlovákiai Krasna, Nizna Mysla, a magyarországi Kéked, Gönc, Vizsoly, Abaújszántó, Hernádkércs, Szikszó és Sajóvámos településeket.
Nevezni már lehet a miskolci Marathon Club honlapján, a www.maratonclubmiskolc.hu oldalon, ahol az érdeklődők a magyar mellett szlovák és angol nyelven is regisztrálhatnak. 
 
Már leadta nevezését a magyar hosszútávfutás egyik kiemelkedő alakja, a Fancsalban élő Bogár János, aki 20 éve tartja a 100 km-es országos csúcsot, és ezen a távon Európa-bajnoki címmel is büszkélkedhet. Bogár János több sikere mellett nyert a Spartathlonon, és hatszor diadalmaskodott a Bécs-Budapest Szupermaratonon is - ismertették a szervezők.
 
 
Fotó: futas.net
 
A sajtótájékoztatón elhangzott még, hogy Kassán 1924-ben rendezték meg az első maratont, ezzel a felvidéki város az első a sajátos rangsorban. Az első Kassa-Miskolc közötti ultramaratont pedig 20 éve, 1999. június 19-én rendezték meg, akkor a rendező magyar részről a miskolci Marathon és Trekking Club volt, ami a mostani rendező, a miskolci Marathon Club jogelődje. Szlovák részről akkor még a legendás Béke Maratont jegyző Kassai Marathon Club vállalt partnerséget a rendezésben, idén a kassai Active Life szervezet segíti a megvalósítást.
 
A pályát az 1999-es Kassa-Miskolc ultramaratoni verseny abszolút győztese, a miskolci Németh Csaba jelölte ki, aki a világon egyedülálló módon hatszor teljesítette az Ultra Trail Mont Blanc (UTMB) terepfutó viadalt úgy, hogy minden alkalommal a legjobb nyolcban végzett, 2006-ban pedig csak a pályát jelölő olasz Marco Olmo tudta legyőzni.
 
Fotó:terepsport.hu
 
Legkésőbb május 2-ig lehet jelentkezni az ultramaratonra, amelynek fővédnöke között van Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, Jaroslav Polacek kassai főpolgármester, és Kriza Ákos miskolci polgármester, miként Rastislav Trnka, a Kassa megyei önkormányzat elnöke és Török Dezső, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke is.
 
 

 

Videók