Újabb nagy világesemények Magyarországon 2019-ben!

Bőven lesz kinek drukkolni idehaza a tokiói olimpiát megelőző esztendőben: újabb két sikersportág vb-jének rendezési jogát kapta meg Magyarország.


A Nemzetközi Öttusa-szövetség (UIPM) a németországi Frankfurtban tartotta soros közgyűlését. A találkozón a tisztújítás mellett helyszínkijelölések is napirenden szerepeltek, melynek folyamán kiderült: a felnőttek 2019-es csúcsversenyének 1969, 1979, 1989, 1999 és 2008 után ismét Budapest adhat otthont – derül ki az MTI-hez eljuttatott hírlevélből. Az egy évvel a tokiói játékok előtt esedékes vb-n kvótákat lehet majd szerezni a nyári játékokra. A kongresszuson emellett kihirdették az idei világranglista élcsoportját is, eszerint két magyar a legjobbak között végzett: Földházi Zsófia negyedik, Marosi Ádám pedig hatodik lett.

Hasonlóan jó hírek érkeztek Moszkvából: a Nemzetközi Vívószövetség (FIE) a 2019-es világbajnokság házigazdájáról szavazott. A Csampa Zsolt elnök által vezetett magyar küldöttség a három jelentkező (Budapest, Tbiliszi és a lengyelországi Torun) közül elsőként mutathatta be pályázatát. Szilágyi Áron kétszeres olimpiai bajnok kardvívó prezentációja után kis híján a voksolás első körében sikerült kiharcolni a győzelmet, mindössze két szavazaton múlt az abszolút többség. A második körből a grúz főváros már kiesett, Budapest pedig 83/51-es aránnyal kerekedett a lengyelországi pályázó fölé. A magyar főváros legutóbb 2013-ban rendezett vb-t, és már nyolcadik alkalommal lehet a vívók világbajnokságának otthona.

A döntéssel kapcsolatban Szilágyi Áron máris kifejezte örömét rajongóinak.

Hazánk 2019-ben a két említett világesemény kiválóságai mellett vendégül látja az asztalitenisz és gyorsasági kajak-kenu legnagyobb sztárjait, valamint a női kézilabda BL négy legjobb csapatát is a FinalFour keretei között.

Videók