WADA: 130 doppingmintát tüntettek el Ajánék

A legtöbb mintát akkor rejtették el, amikor a súlyemelés olimpiai státusza veszélybe került a sok doppingeset miatt.


A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) jelentése szerint a Nemzetközi Súlyemelő Szövetségnél (IWF) 130 doppingmintát egyszerűen nem vizsgáltak meg, azokat a szövetség budapesti központjának hathatós segítségével rejtették el a WADA munkatársai elől.

A minták között több évesek is vannak, de a legfrissebb 2019-ben lett levéve. A legtöbb mintát akkor tüntették el, amikor a súlyemelés olimpiai státusza veszélybe került a sok doppingeset miatt. Arról egyelőre nincsenek információk, hogy hol tárolták a mintákat, illetve hogy összesen hány hasonló doppingvétséget követtek el.

Sport365.hu - Botrány: Aján több százezer eurót utalt magának a távozásakor

Tovább romlott a kapcsolat Aján Tamás és a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség között, miután a német oknyomozó újságírók újabb felfedezéseket tettek a magyar sportdiplomatával kapcsolatban. A most megjelent állítások alapján Aján a lemondása után 356 000 eurót, azaz 126 millió forintot utalt magának a szövetség számlájáról. Ez az összeg több, mint a korábbi elnök egyéves fizetése.


Korábban Aján Tamás korrupciós botrányba keveredett, az év elején a német ARD csatorna oknyomozó riportjának elkészítése során fény derült arra, hogy nem csak több millió dollárral nem tud elszámolni, de a doppingminták manipulálásárt is pénzt fogadtak el az ellenőrök, illetve a szövetség munkatársai. A McLaren jelentésként elhíresült nyomozás során kiderült, hogy a manipulációk legnagyobb nyertesei az orosz, török és azeri súlyemelők voltak.

Az újabb 130 minta mellett korábban McLaren már 41 eltussolt ügyet és 10 további potenciális manipulációt tárt fel. A jelentés elkészítésekor már tudomást szereztek a most kiderült esetekről is, de akkor még nem kerültek bele a hivatalos dokumentumba, a mostani nyilatkozatok szerint azért, mert a nyomozás rövidsége miatt nem volt idejük minden kétséget kizáró bizonyítékok beszerzésére.

Sport365.hu - Megdöbbentő kijelentést tett a nyomozócsoport Aján Tamásról - Frissítve!

A Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) legmagasabb szintjein is jelen volt a korrupció, míg Aján Tamás korábbi elnök a "félelem kultúrájával" működtette a szervezetet - ezeket állapította meg Richard McLaren nyomozócsoportja. A négy hónapos független vizsgálódás eredményeként csütörtökön közzétett jelentésben kitértek arra, hogy Aján - aki áprilisban köszönt le posztjáról - beavatkozott a doppingellenes munkába is, míg az IWF pénzügyi irányításának felügyelete során "abszolút ellenőrzést" alakított ki.


Nem sokkal azután, hogy Ajánt korrupcióval vádolták, az IWF ügyvezető elnöke, Ursula Papandrea azt mondta:

"A legfőbb célom az, hogy egy olyan szervezet tudjak kialakítani, amely méltó a sportolóinkhoz, nemzeti szövetségekhez, és az olimpiai státusz fenntartásához. A nyomozás eredményei enyhén szólva is sokkolóak és nyugtalanítóak. A jelenlegi szabályrendszerünk elfogadhatatlan. Az ellenőrzések hiánya olyan vétségnek bizonyult, amely több éves fejlődési lehetőséget vett el a sportágunktól. A McLaren jelentés adhat alapot az IWF számára, hogy megreformáljuk és újjáépítsük a szövetséget. Ez most nem egy lehetőség, hanem kötelezettség."

Aján április 15-én jelentette be, hogy a tokiói olimpia halasztása miatt távozik a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség elnöki posztjáról. A sportdiplomata szavai szerint a döntésének hátterében az áll, hogy már a legutóbbi választáson jelezte, többé nem indul újra a posztért, a szövetség alapszabálya azt mondja ki, hogy az olimpia befejezéséig szól a mandátum, újabb egy évet pedig már nem akart várni a távozással.

Sport365.hu - Büntetőjogi eljárást indítanának Aján Tamással szemben

Az orosz és a német súlyemelő szövetség elnöke szerint is büntetőjogi eljárást kellene indítani Aján Tamással, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) korábbi elnökével szemben - írta az olimpiai sportágakra szakosodott insidethegames.biz portál.

Forrás: insidethegames.biz

Borítókép: Daniel Apuy/LatinContent via Getty Images

Videók