Új elnök az öttusaszövetség élén

Réczei Géza személyében egy nemzetközi adótanácsadó cég adózási igazgatóját választották meg a Magyar Öttusa Szövetség (MÖSZ) új elnökévé pénteken. Megbízatása négy évre szól.


A MÖSZ tisztújításán két jelöltre lehetett szavazni, Réczei Géza mellett az eddigi elnökre, Szabó Lajos üzletemberre, aki 2009 novemberétől irányította a szövetséget. A voksoláson százszázalékos volt a részvétel, mivel minden jogosult megjelent. A 29 lehetséges szavazatból az új jelölt 17, az eddigi elnök pedig 12-t kapott.   

Réczei Géza - aki saját elmondása szerint adóhatósági és pénzügyminisztériumi közszolgálat után került a magánszférába - a választás előtti rövid bemutatkozó beszédében hangsúlyozta, hogy szerinte mindenkinek azzal kell foglalkoznia, amihez ért, ezért ő arra fog törekedni, hogy az öttusasport szereplői nyugodt körülmények között tudjanak tevékenykedni. Ezt a szavazás után az MTI érdeklődésére azzal egészítette ki, hogy a kapcsolati rendszerét felhasználva igyekszik majd segíteni a sportágnak, a működést illetően pedig az összhang megteremtésére, a különböző vélemények összehangolására fog törekedni.    

Az általános alelnöki posztra egy jelölt volt: a tisztséget eddig is ellátó, korábbi egyéni világbajnok Simóka Bea 27 támogató szavazatot kapott, így folytathatja munkáját. Három alelnököt is választottak a közgyűlés résztvevői: a hat jelölt közül már az első fordulóban megkapta a szükséges 50 százalék plusz egy szavazatot a versenyzőként világ- és Európa-bajnok Hanzély Ákos, valamint az olimpiai, vb- és Eb-aranyérmes Vörös Zsuzsanna és Martinek János. A 12 tagú elnökségbe bekerült még Demeter József, Fürjes Balázs, Patyi András, Molnár György, Takács Péter, Kállai Ákos és a harmadik körben Tibolya Péter.

Videók