Tragédia: Elhunyt a 2008-as műrepülő világbajnok

A 48 éves osztrák helikopteres balesetben veszítette életét az Alpokban.


 
Helikopterbalesetben csütörtökön életét vesztette Bessenyei Péter műrepülő egykori versenyzőtársa, az osztrák Hannes Arch. A tragédia a Grossglockner hegycsúcs közelében történt.
 
A tragédiát követően Ewald Dorner rendőrségi szóvivő megerősítette, hogy a 49 éves műrepülő világbajnok is a helikopter fedélzetén tartózkodott, és belehalt súlyos sérüléseibe. Egyelőre rejtély, hogy mi okozhatta a balesetet, az viszont bizonyos, hogy egy előre bejegyzett éjszakai repülésről volt szó és az időjárási viszonyok is rendben voltak.
 
A helikopter röviddel a felszállást követően, 21 óra magasságában csapódott egy lejtős sziklafalnak. A szóvivő elmondása szerint a balesetet követően nagyszabású hegyi mentőakció indult, de a roncs nehezen megközelíthető volt, így a szakemberek csak három óra múlva értek oda a helyszínre. A műrepülőt és a többi utast súlyos sérülésekkel a linzi kórházba szállították, Arch életét azonban már nem sikerült megmenteni.
 
Hannes Arch 2008-ban első európai pilótaként megnyerte a Red Bull Air Race World Series-t. A Salzburgban élő versenyzőt a Red Bull a legérdekesebb és legeltökéltebb pilótájának nevezte. Arch szeptember 22-én lett volna 49 éves.
 

Videók