TOP10: 2013 legbutrálisabb sportsérülései - erős idegzetűeknek

Év végi visszatekintő sorozatunk következő része a sport csúnyábbik oldalát mutatja be. Összeállításunkban a 2013-as esztendő legdurvább sportsérüléseit idézzük fel.


Ez év márciusában borzasztó jelenet játszódott le a francia élvonalban rendezett Saint-Étienne-Nice bajnokin. A mérkőzés  24. percében a vendégek játékosa, Valentin Eysseric brutálisan rácsúszott Jeremy Clement lábára. A szerencsétlenül járt focista sípcsontja szabályosan kettétört, szezonjának ezzel vége is lett. A vétkes 11 mérkőzésre szóló eltiltást kapott. 

Az észak-amerikai egyetemi kosárlabda-bajnokság egyik tehetséges játékosa a Louisville-t erősítő Kevin Ware. A bedobó máricus 31-én szenvedett olyan brutális sérülést, amely után sokan a karrierjét féltették. Ware egy sima blokkolás közben érkezett rosszul a földre, mindkét lábszárcsontja eltört, sípcsontja pedig keresztülszúrta a bőrét. Novemberben tudott visszatérni a parkettre. 

Bár nem egy sporteseményen történt, fajsúlya miatt mindenképpen összeállításunkba kívánkozik Matthew Probert esete. 

A Scunthorpe Rugby Club rögbijátékosával olyan dolog esett meg szeptemberben, amilyen talán csak a legdurvább horrorfilmekben fordul elő. 

A sportoló fejébe egy kalapácsot vágtak bele egy kocsmai szóváltásból kialakult verekedés közepette. Probertet azonnal a Lincoln megyei kórházba szállították, majd onnan továbbvitték Sheffieldbe, ahol egyórás műtétet hajtottak végre rajta.

A tettest, a 22 éves Kris Bradley-t emberölési kísérlet miatt tartóztatták le. Probert jelenleg is a hosszú, ám teljes felépüléshez vezető úton jár. Ezúton is jobbulást kívánunk neki. A brutális esetről egy szemtanú készített fotókat.

Horrorisztikus sérülést szenvedett szeptember végén Rashard Johnson a New Orleans Saints - Arizona Cardinals észak-amerikai profi futballmérkőzésen. A védőnek egy szerelés közben szakadt le bal középső ujjának felső ujjperce. A futballista az eset után visszaállt játszani, majd a Twitteren osztott meg fotókat brutális sérüléséről. 

Sajnos az idei év számos durva sérülést tartogatott számunkra a világ futballpályáin. Szintén szeptemberre datálódik a katari élvonalban szereplő Al Ahli játékosának, Farydoon Zandinak a szerencsétlensége. 

A középpályás az Al Muaidar elleni bajnokin szenvedett horrorisztikus sípcsonttörést egy belépő következtében, ráadásul a jelenet után a bíró nem is állította meg azonnal a játékot. Zandi a jövő év közepén talán elkezdheti az edzéseket. 


Múlt héten adtunk hírt egy kanadai jégkorongozó kálváriájáról. Az alacsonyabb osztályban szereplő Thetford Mines Isotermic csapatkapitánya, Sébastien Courcelles horrorfilmbe illő sérülést szenvedett, egyik ellenfelének korcsolyája szakította szét az arcának bal oldalát. A sérülést 50 öltéssel varrták össze. Az esetről IDE KATTINTVA találsz fotókat!

Július közepén hihetetlen jelenet játszódott le egy perui másodosztályú mérkőzésen. Az Alianza Universidad-Deportivo Municipal találkozón az egyik játékos valódi karaterúgással tarolta le ellenfelét. A befőzölt focista nyaktájékon találta el a szerencsétlenül járt futballistát, aki agyrázkódással és zúzódásokkal került kórházba. A vétkest 14 mérkőzésre szóló eltiltással sújtották. 

Egészen elképesztő történetről érkezett hír Bosznia-Hercegovinából júniusban. Egy 51 éves hálóőrt egy amatőr meccs előtt fejbe lőttek, ám golyóval a fejében végigvédte csapata találkozóját. 

A boszniai lapok beszzámolói szerint Krtalicát csapata mérkőzése közben lőtték meg.

Az 51 éves hálóőrnek óriási szerencséje volt, hogy egyáltalán túlélte a balhét, hiszen a fején találta el a golyó. A mérkőzés után a veterán kapus arra panaszkodott, hogy zsibbad a karja és gondok voltak a beszédjével is, ezért gyorsan kórházba szállították.

Ott aztán megröntgenezték és kiderült, a koponyája oldalába belefúródott a golyó, amellyel eltalálták.

"Műtéti úton eltávolítottuk az idegen tárgyat a sérült férfi fejéből, ami után az intenzív osztályra szállították. Az állapota stabil." - nyilatkozott akkor a helyi riportereknek Biljana Jandric, a szarajevói Orvosi Egyetem klinikájának szóvívője.

A rendőrség tájékoztatása szerint a lövedéket egy, a mérkőzésnek otthont adó pálya melletti esküvőn elsütött fegyverből lőtték ki, ráadásul összesen tizenkét töltényhüvelyt találtak a pálya környékén. Az eset kapcsán egy 42 éves férfit letartóztattak.

Az pedig igazán hihetetlen, hogyan élte túl a fejlövést az 51 éves Dusko Krtalica és hogyan tudta végigjátszani a 90 percet.

Májusban a cseh futballt rázta meg egy nagyon súlyos sérülés. A Cseh Kupa döntőjében a Sparta Praha támadója, Leonard Kweuke talpalta szét a Mladá Boleslav déőjének, Radek Dosoudilnak a lábszárát. Ez az eset 12 mérkőzéses eltiltást eredményezett a kameruni játékos számára. 

Az év egyik legdurvább, profi ökölvíváshoz kapcsolható esete májusban történt. Ekkor a WBA cirkálósúlyú övéért kiírt címmeccsen a panamai Guillermo Jones és az orosz Gyenyisz Lebegyev csapott össze, a mérkőzést a 11. menetben kiütéssel a közép-amerikai ökölző nyerte, Lebegyev feje pedig jócskán megsínylette a dörgő pofonokat. Az orosz sportoló arca brutálisan eltorzult a bekapott ütésektől, az ezekről készült felvételeket IDE KATTINTVA tekintheted meg!

 

Videók