Tokióba készülnek a magyar vívók

Gémesi Csanád: a tokiói részvétel és az éremszerzés a kardválogatott célja.


A férfi kardválogatott közös célja, hogy ott legyen a tokiói olimpián és érmet nyerjen - mondta Gémesi Csanád, aki a múlt hét végén, a varsói világkupán bronzérmet szerzett egyéniben.
A 30 éves kardozó az M4 Sport Sportreggeli című műsorában kedden úgy fogalmazott: "Közösen megyünk egy közös cél felé. Ez a közös cél a tokiói olimpia és az érem, a tokiói olimpiai érem".
 
Az egyéniben 2014-ben Eb-harmadik, csapatban 2013-ban Eb-ezüstérmes, 2014-ben vb-bronzérmes vívó a mostani idényben már másodszor állhatott fel a dobogó harmadik fokára Lengyelországban azután, hogy december közepén, Cancúnban is elődöntős volt.
 
A varsói vk-n, amelyen az elődöntőben a későbbi ezüstérmes, kétszeres olimpiai bajnok csapattárstól, Szilágyi Árontól kapott ki, a főtáblán többek között három francia ellenfelet is sikerült legyőznie.
 
"Igyekeztem nagyon fegyelmezetten végrehajtani az akcióimat, és ezek be is jöttek. Nagyon nehéz a franciák ellen vívni, mert ők is fegyelmezettek, és tudnak váratlant húzni. Ezeket most szerencsére sikerült észrevenni, és nem belemenni a csapdájukba" - elevenítette fel a történteket.
 
Már eddig is sikeres az idénye, de mint mondta, ha összejön, amit tervez, hogy az Európa-bajnokságon és a világbajnokságon is érmet szerez - akár egyéniben is -, akkor mindenképpen a mostani lesz a legsikeresebb szezonja.
 
Gémesi társaitól eltérően viszonylag későn, 26 évesen került be a válogatottba. Megjegyezte: sokat küzdött ezért.
 
"Sokáig benn is tudtam maradni, de az előző idényben kikerültem, nem jöttek az eredmények, s volt egy sérülésem is. Ezt az idényt azzal a plusz motivációval kezdtem el, hogy visszakerüljek a csapatba" - mondta.
 
Arra a felvetésre, hogy jelenleg öten pályáznak a válogatott négy helyére, úgy reagált, kimaradni nem jó - ezt már tapasztalta -, de a versenyhelyzet és a visszakerülés vágya plusz motivációt jelent.
 

Bravúrosan szerepelt a magyar hegyikerékpáros " EGYÉB SPORTOK › Friss hírek

 

Videók