Tokió 2020: újabb baljós előjel

A Japán fővárosban meghosszabbítják a szükségállapotot.


A koronavírus-járvány miatt meghosszabbítják Tokióban a veszélyhelyzetet, kevesebb mint két hónappal a nyári olimpia rajtja előtt.

Japán miniszterelnöke, Szuga Josihide csütörtökön arról beszélt, hogy ugyan a főváros egyes részein csökken az új esetek száma, ugyanakkor óvatosságból a rendelkezéseket továbbra is fenn kell tartani.

Az ötkarikás játékok helyszínén és nyolc további prefektúrában hétfőig van érvényben a veszélyhelyzet, amelyet a tervek szerint június 20-ig hosszabbítanak meg.

Az olimpiára és a paralimpiára 15 ezer sportoló és több tízezer hivatalos személy, valamint kísérő utazna Japánba.
A nyári játékok megnyitójára a tervek szerint július 23-án kerül sor, a záróünnepség pedig augusztus 8-án lenne. A paralimpia augusztus 24-én kezdődik és szeptember 5-ig tart. 

Borítókép: Yuichi Yamazaki/Getty Images

Sport365.hu - Tényleg megtörténhet? Elmarad az olimpia?

Az Asahi Shimbun nevű újság, - amely az olimpiai játékok egyik támogatója - szerint a játékok megrendezése veszélyt jelent a japán egészségügyre, amely a koronavírus-járvány újabb hullámának visszaszorításáért küzd. Az egészségügyi veszélyek miatti protestálás az olimpia ellen ezzel új fejezethez érkezett, hiszen neves napilap a Tokyo 2020 hivatalos támogatója, ez pedig külön hangsúlyt ad a tiltakozásnak.

Videók