Téli dobó EK - Két éremmel térnek haza a magyarok

Veilandnak nem sok kellett idei legjobbjához.


A második helyen végzett a kalapácsvető Halász Bence és a súlylökő Veiland Violetta a dobóatléták Európa Kupájának első versenynapján a szlovákiai Somorján.
 
A magyar sportági szövetség honlapjának beszámolója szerint a 23 év alattiak mezőnyében állt dobókörbe a tavalyi felnőtt szabadtéri Európa-bajnokság bronzérmese, a Szombathelyi Dobó SE U23-as kontinensbajnoka, aki ötödik kísérletére elért 75,41 méteres eredménnyel lett ezüstérmes.
 
Ugyancsak az U23-asoknál női súlylökésben Veiland Violetta, a Zalaszám ZAC versenyzője mindössze egy centiméterrel maradt el idei legjobbjától, egyben egyéni csúcsától, s 15,81 méteres teljesítménnyel a második helyen végzett.
 
A női kalapácsvetőknél Gyurátz Réka a szezonbeli legjobbját jelentő 69,30 méterrel is csak a kilencedik tudott lenni, a mezőnyben heten is hetven méter fölé kerültek.
 
Fotó forrása: Matthias Hangst/Getty Images
 
 

 

Videók