Tavasszal kap nevet a győri EYOF kabalaállata

Jövő tavasszal kap nevet a 2017-es győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) kabalaállata, a már korábban bemutatott kakas.


Domanyik Eszter, a kisalföldi megyeszékhely önkormányzatának szóvivője hétfőn újságíróknak elmondta: a 2014-es Utazás kiállításra időzítik a bejelentést, hogy nagyobb figyelmet kapjon, rajta keresztül pedig a verseny is.

Jelezte: eddig 150-nél is több névjavaslatot kaptak, de a beadási időszak még januárig tart. Annak lejártát követően választja ki a legjobb öt ötletet a menedzsment, majd a végső szót - várhatóan februárban - a nagyközönség mondja ki a témában, internetes szavazáson.

 
Az MTI-nek nyilatkozva Borkai Zsolt januárban arról beszélt, hogy ebben az évben már gőzerővel zajlanak a 2017-es győri EYOF előkészületei. Akkor úgy fogalmazott: a költségek mintegy felét adja az állam, a felét pedig a város teszi hozzá. Első lépésként az uszoda építését jelölte meg, aztán következik a hozzá kapcsolódó úthálózat kiépítése. A városvezető megemlítette: a vállalkozás része egy nemzetközi versenyek rendezésére alkalmas teniszkomplexum, valamint egy-egy versenyzésre, illetve bemelegítésre alkalmas atlétikapálya, cselgáncs- és tornacsarnok kialakítása is.

A polgármester elmondta: Győr még egyetlen kormánytól sem kapott egyszerre ekkora támogatást, de a város 2013-as büdzséjében is közel egymilliárd forint értékben szerepelnek az EYOF-fal kapcsolatos más kiadások. Már a tavalyi büdzsében is tartalékoltak pénzt erre a feladatra, az állami támogatáson felül pedig minden esztendőben egy-másfél milliárd forintot fordítanak az előkészületekre.

Az EYOF az olimpia és az ifjúsági olimpia után az ötkarikás mozgalom harmadik számú világversenye. A győri fesztiválra 2017. július 22. és 29. között kerül sor várhatóan 3000, 14 és 18 év közötti résztvevővel.

Videók